Vissza a hírekhez
Györgyike, drága gyermek
Érthető, miért lettél rendezőÉppen, hogy nem ezért. Édesapám a főiskolán tanított, és gyaníthatta, hogy ha ez így megy tovább, akkor belőlem is színész lesz. Ő nagyon óvott engem ettől, a bizonytalanságtól, a kiszolgáltatottságtól. Valami biztosabbat szeretett volna a kezembe adni, így lettem matematikus. De azt aztán nem bírtam, így visszamentem először színésznek, majd rendezőnek. A színházat nyilván attól szerettem meg, hogy ott nőttem föl.
Most, harminckét évesen hogyan látod, igaza volt a papának?Most már ő is azt mondja, hogy nem, de végül nem színész lettem, tehát neki is van egy kis megnyugvása. Rendező lettem, ami néha, talán még kiszolgáltatottabb helyzet, de mindenképpen magányosabb élet. De ezzel a magánnyal az ember jól el tud lenni, és én nagyon, nagyon szeretem, amit csinálok.
Föl tudnál idézni mondatokat, érzéseket, mi volt, ami ebben a darabban megfogott, túl a régi emlékeken?Például Györgyike utolsó jelenete az első felvonásban Tersánszkyval, a szerelmével. Akivel együtt jártak Pesten a színiakadémiára. Tersánszky azt mondja, mi vagyunk a fiatalság, mi vagyunk a jövő, nekünk kell színházat csinálni, együtt. Ezek, nyilván az én szavaim is lehetnének. Én is most végeztem. Aztán, az a bonyolult történet, ami lejátszódik ebben a lányban: hogyan válunk felnőtté, hogyan válunk felelőssé? Mindannyiunk életében vannak sorsdöntő pillanatok, amikre élesen emlékszünk. Ha én, akkor és ott nem azt csinálom, nem azt mondom, akkor most más lenne az életem. Györgyike ezeket a pillanatokat nagyon összekötötten éli meg a darabban.
Valóban mindannyian emlékszünk ilyen pillanatokra. Megtettünk valamit, vagy éppen nem tettünk semmit. De ugyanakkor önigazolást is keresünk a döntéseinkre, ezért hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy minden úgy volt jó, ahogy volt.Hát éppen erről akarok a darabbal beszélni. Szembesíteni a nézőket, Györgyike történetén keresztül. Nyilván önigazolást keresünk, mert tovább kell élni az életünket. De én éppen a kegyetlen őszinteséget keresem Györgyike történetében, amivel magam sem tudok, bár nagyon szeretnék élni.
Mennyire érzed Szomory darabját mainak?Mindenképpen mai történet. Nem pont az, hogy egy lányt hozzákényszerítenek egy milliomos gyároshoz Bécsben, de ahogy a dolog megtörténik Ő nem mondta, hogy nem akarja, de azt sem, hogy igen. Györgyike sodródik. Majd megjelenik a szerelme, és ott vágja el a történet fonalát Szomory, amikor rajtakapják őket. És csak két hét után látjuk viszont őket, amikor Györgyike már asszonyként, megpróbál megfelelni a kötelességének, de nem tud. A második és a harmadik felvonás között is eltelik néhány hét, amelynek a történései titokban maradnak. Nos, ezeknek a titkoknak a nyomában járunk mi már két hónapja a próbákon. Ezeket a titkokat majd a nézőknek is meg kell fejteniük.
Egy rendező életében annál szebb dolog nincs, mint amikor ilyen hatalmas színészekkel dolgozhat, mint most te. Páldául Törőcsikkel, aki Pavlits Lórit, a szegény bécsi rokont játssza. Ez egy epizód szerep, Törőcsik viszont lenyűgöző. A legkisebb gesztusát is tanítani lehetne.Törőcsiktől nagyon, nagyon sokat tanultam. És hálás vagyok neki, mert sokszor súgott De azt hiszem, hogy egy közös alkotó munka során az normális, hogy a nagy színésznő néha mond valamit a tapasztalatlan kollégának, mert ő azt már tudja... Ugyanilyen hatalmas élmény a Schell Judittal, Molnár Piroskával, Hollósi Frigyessel, Kulka Jánossal dolgozni, de nekem ezt a gátat le kellett győznöm. Mert ha a próbák során úgy nézek rájuk, mint nagyon nagy színészekre, zsenikre, akkor bátortalanná válok. Így aztán, egyszerűen megpróbáltam emberi hangot megütni velük, és azt hiszem, sikerült is. Sokat segített rajtam, hogy engedték magukat megismerni.
A másik véglet is érdekes lehet, fiatal színészekkel nagy szerepet rendezni.Ez talán azért volt könnyebb, mert a főiskolán is ezt csináltuk. A fiatalokkal gyakran bent maradtunk a színházban esténként külön próbálni, és az visszahozta a felhőtlen főiskolás hangulatot. Néha ebben részt vettek a tapasztaltabbak is. Ez nagyon jó volt, mert úgy érzem, hogy az előadást közösen hozzuk létre.
Azt érzem, hogy van benned egy óriási vonzódás a darab világa iránt, amikor még másként éltek az emberek, nem mondtak ki mindent, azonnal. Fegyelmezték magukat.Ez tényleg így van. Azért, mert az ember magán érzi azt, hogy elkorcsosul. Hiszen én is úgy élek, mint egy huszonegyedik századi ember. Amikor az Illatszertár-t rendeztük Pécsett, akkor fogalmazódott meg bennem az, akkor döbbentem rá arra a világra. Hogy például, ha valakinek azt mondják: stréber vizesnyolcas, az egy egész életre való sértés is lehet. Ma már nincs ilyen. Ma már csak a golyó a fejbe életrevaló sértés. Igazából megsértődni sem tudunk egy káromkodástól, de örülni sem, egy jó szónak. A Györgyike drága gyermek azt mondja, tűnődjetek el azon, hogy hogyan élünk, és nézzetek meg egy másik világot. Amelyben ugyan minden mocsok is megvolt már, de volt a dolgoknak rendkívülisége.
Mintha ugyanilyen vonzalom élne benned a kiegészítők iránt is, ahogy csillogott a szemed a díszletek, a ruhák és a régi tárgyak láttán.Ezt az É. Kiss Piroskának köszönhetem. Szabályosan felvillanyozott, ahogy a tárgyakról beszélt, hogy mekkora mágiájuk van. Minden reggel megsimogatom például azt a régi, működő gramofont. Az egyszerűen gyönyörű, ahogy a ruhák is.
Azért nehezen hiszem, amit a két korszak különbségéről a mai hátrányára mondtál, azt igazán megfontoltan mondodNem mondom megfontoltan, a darab hangulatából mondom, ebben élek már két hónapja. De azt megfontoltan is elmondhatom, hogy amit igazán gyűlölök, az a rideg aktualizálás. Nekem azt tanította a Babarczi meg a Székely, hogy az én dolgom az, hogy emberekről szóló történeteket meséljek el, embereknek. A Györgyike drága gyermek pedig egy olyan történet, amely mindenkiben fel tudja idézni azt, ami hiányzik belőle vagy az életéből. Amire vágyik. Ez a darab a hiányról is szól, ami a vágyaim, és az életem között van.
Szerinted szerethető-e Györgyike?Én tudom a választ, de szerintem, erre mindenkinek magának kell majd válaszolni.
(2003. december 03.)