Nemzeti különjárat

A telepített hangszórók, a zsinór néküli mikrofon előkészítve, a TV stáb és a fotósok immár a legjobb helyeken, a Vonat begördül, mintha világ életében a HÉV síneken járt volna. Olajozottan működik minden - hiszen ez már a premier utáni első előadás. Csak az izgalom ugyanaz. Reméljük minden rendben ment, semki nem maradt le, nem volt túlságosan fárasztó az utazás és, a legfontosabb, reméljük, tetszik majd az előadás - a Revans. Eleinte csöndben jön mindenki, át a Vörös kősivatagon a főbejárat felé, ahogy Jordán Tamás igazgató a Zikkurat magasából tanácsolta. Néhányan alig várják, hogy lejöjjön onnan. Kezét rázogatják, köszönik a lehetőséget, dicsérik a Megyejárás ötletét. Aztán egyre több kis csoport alakul, megerednek a nyelvek, mindenki a friss élményekről beszél. Kísérletezgetek. Hogy, hogy nem, bárkit is szólítok meg, mindenki Pécsi. Statisztikai képtelenség. Az utaslista szerint is kizárt, de belenyugszom. Egy hölgy (végre) javít, Pécs-Vasas az ő szülöhelye... hát, legalább ennyi. Gyönyörű a park, mondják többen. Ó, itt a Gobbi művésznő, készíti szinte mindenki a fényképezőgépét. Kétségtelen, az egyik leghálásabb téma, vele együtt fotózkodni. Drága Hilda, remélem, örül a lelke... Milyen fantasztikus tisztaság van itt állít meg egy hölgy. (Ö is pécsi.) Nem is értem "miért írták mindenhol, hogy nem szép az épület" . Nekem nagyon tetszik. Ez már a huszonegyedik század, néz a szemembe komolyan. Majd vizsgáztatni kezd: ismeri a pécsi színházat? Azért az is nagyon szép, ugye? A kis rézsű a mesterséges tóig a gyerekek kedvence. Meg a zöld gyep. Nem számít a szép ruha, csak le kell itt gurulni. Aztán a szendvicsek, kólák, perecek. Más itt, ebben a szép büfében. A kávénk amúgy is messzeföldről híres, és ezt igazolják az arcok most is. Gyorsan múlik az idő. Egyszerűen nem lehet mindent megnézni, mondogatják a vendégek. Még csak most érkeztünk és már kell is bemenni. Pedig egy teljes óra múlt el a megérkezés óta. A nézőtéren is készülnek az emlékfotók, ismerősök keresik egymást tekintetükkel, és találnak egymásra. Megszólal a Revans zenéje. Reflektorok világítják meg a nézőtér kupoláját, a tekintetek követik a fénynyalábokat. De gyönyörű a csillár - súgja valaki mellettem a szomszédjának. A szünetben már itt-ott szakmai kupaktanácsot tartanak. A kidolgozottság és az összhang szinte elkábított minket, hallani egy idősebbekből álló csoport felől. Kicsit hangos, mondja valaki más. Értem én, hogy valamit kellett csinálnia a Matyinak, na de háromszor?? Tök állat - így egy ifjabb csapat. Van aki a berendezést dicséri, mások a kényelmes fotelokról diskurálnak. Igazán büszkék lehetünk, hogy ilyen szép színházunk van, fejtegeti egy hirtelen egyedül maradt úr, a felesége ugyanis egy emelettel feljebb indult körülnézni. Törőcsik Mari már a kezdéskor magával ragadta a nézőket, az előadás végén, érthető, őt ünnepelték a legangosabban. Hosszú taps, még néhány perc nézelődés, aztán idulás. A vonat nem vár. Mindezt a televízióban is láthatjuk majd, a képen Dombovári Gábor és az MTV stábja.

(2003. október 11.)