Mi, akiknek a képzőművészeti kiállítások létrehozásában nincs gyakorlatunk, kicsit aggódva szemléltük a helyzetet, és tudakoltuk, hogy a híres és ma már nagy múlttal rendelkező Pécsi Galériának vajon mekkora a látogatottsága. Átlagosan hétszázan keresnek fel minket, meséli az igazgató. A szám hallatán rémülten kérdezzük, hétszázan, naponta? Dehogy, így a mosolygós válasz, havonta. Nyugodjatok meg, ez egy ilyen műfaj... Megnyugszunk, ha elégedettek nem is vagyunk... A PÉCS-BARANYAI TÁRLATOT az első nap 233-an látták.
Az érdeklődőknek: a tárlat november 30-ig tart nyitva, 14-19 óráig a Nemzeti Színház épülete melletti Zikkuratban.
STÚDIÓ - "SÁRGA LAP"
A magyar irodalom színe-java, szoktuk mondani, jelent meg a stúdiószínházban. Bertók László, Darvasi László, Esterházy Péter, Garaczi László, Kukorelly Endre, Márton László, Méhes Károly, Parti Nagy Lajos, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina. Aktatáskában, zakózsebben házi feladatok, "Sárga lap" címmel vagy mottóra írt dolgozatok.
Ágoston Zoltán főszerkesztő adott szavát bírjuk, a munkákból rövidesen válogatást tehetünk közzé honlapunkon. Sárga lap, ahogy a Jelenkor, Pécs nagy múltú irodalmi és művészeti folyóirata is.
PRO ARTE HUNGARICA Pécs város és Baranya megy közös jelöltjét a zsűri (Jordán Tamás, Dr. Kékes Ferenc, Simon István, Meczner János, Szakonyi Károly) egyhangúlag elfogadta és a októberre esedékes díjat Pro Arte Hungarica díjat a BÓBITA BÁBSZÍNHÁZNAK adta.
A képen Sramó Gábor, az együttes
művészeti vezetője Jordán Tamással, a Nemzeti Színház főigazgatójával.
ÚTVESZTŐK
Pirandello: IV. Henrik
Már lezajlott a Pro Arte Hungarica-díj átadása, de még nem kezdődött el a IV. Henrik előadása: a félpercnyi átállás alatt tekintetem a díszletre tévedt. Eltöprengtem a lejtős padlóra festett, labirintust formázó vonalakon, majd szépen elfeledkeztem róluk, amint színre léptek a szereplők.
Csak utólag jutott eszembe, milyen nagy utat is járt be ennek a Pirandello-darabnak a főhőse, mindig őrület és tiszta tudat határán egyensúlyozva; akárha pengeélen táncolna. Saját lelkének labirintusában bolyongott örökké, nem találva kiutat. Igaz, eleinte nem is keresett... Különc arisztokrata volt. Mikor egy jelmezes-lovas felvonuláson levetette magáról a hátasa, a feje megsérült; eleinte valóban IV. Henriknek képzelte magát. Fizetett emberek szolgálták rögeszméit vidéki kastélyában, hosszú éveken át.
Csakhogy egy napon meggyógyult. Mégsem tért vissza régi barátainak képmutató világába, hanem szabad elhatározásból tovább játszotta az őrültet, megtévesztve ezzel királyi szolgálóit és saját családját is; egyfajta hamleti magányra kárhoztatta önmagát. Tragédiája azonban korántsem volt katartikus, hanem inkább kicsinyes és groteszk; a régi barátoknak húsz év után jutott eszükbe, hogy megnézzék, mi is van vele Normális emberként azonban épp úgy nem vették komolyan, mint őrültként, elvágva az utolsó, vékonyka fonalat, amely Henriket még a valósághoz kötötte.
Súlyos este volt ez. Még tenyerünkben éreztük a tapsot, s már mentünk is a Stúdióba, hogy tanúi legyünk a másik útkereső Candide, avagy a Jámbor filozofikus-pajzán kalandjainak, a díjnyertes Bóbita Bábszínház felnőtteknek szóló előadásában.
A kissé naív, de mindenképpen bizakodó Candide nemcsak az érzelmek és eszmék útvesztőjében kelt vándorútra, hanem ténylegesen is bejárta az egész világot s ehhez nem volt szüksége másra a világszínvonalon fölszerelt Stúdiószínpadon, csak néhány négyzetméternyi helyre és két félgömbnyi díszletre.
A tér varázslatosan kitágult, a lendületes játék messzi tájakra kalauzolt bennünket. Természetesen megint nem tudtuk meg, mi az élet értelme, ahogyan jámbor főhősünk sem, de fontosabb ennél, hogy újra föltettük ezeket a fontos kérdéseket
Vagy mégis van válasz? De vár ám a kert mondta Candide lelkesen az előadás végén. És üldögélt tovább. Mi, nézők, letaglózva néztük; bolyonghatunk tovább, saját külön élet-útvesztőnkben. (gabo)
