PÉCS - BARANYAI MŰVÉSZEK A ZIKKURATBAN
A Pécsi Galéria és Vizuális Műhely egy külön katalógussal lepte meg a Megyejárás rendezvényét. Úgy vélték, hogy a Zikkuratban kiállított művek és alkotóik közönsége megérdemli, hogy az élményt egy kiadványban haza is vihesse.
A kiállítás "magját" az esemény rangjához méltóan azoknak a Kossuth-, Munkácsy- és Ferenczy Noémi-díjas művészek a munkái alkotják, akik az elmúlt évtizedekben meghatározói voltak Pécs és Baranya művészeti életének. (És szerencsésen művészeti képzésének is.)
A kiállítók: Bencsik István szobrász (Kossuth-díjas), Dechandt Antal festő, Erdős János festő, Ernszt András festő, Colin Foster szobrász, Gellér B. István képzőművész (Munkácsy-díjas), Gyenis Tibor képzőművész, Keserü Ilona festő (Kossuth-díjas), Lantos Ferenc festő (Munkácsy-díjas), Lukács József szobrász, Molnár Sándor keramikus (Ferenczy Noémi-díjas), Nagy Márta keramikus (Ferenczy Noémi-díjas),
Nyári Zsolt szobrász, Pál Zoltán szobrász, Pinczehelyi Sándor képzőművész (Munkácsy-díjas), Rigó István szobrász, Somody Péter festő, Tolvaly Ernő festő (Munkácsy-díjas), Valkó László festő (Munkácsy-díjas) és Varga Tünde festő. A bemutatott anyag még így is (vagy éppen a kiállítók száma miatt) csak ízelítő lehet a megye művészeinek gazdag terméséből. Ugyanakkor dícséretes, hogy sokan új, eddig be nem mutatott műveket hoztak. Már csak ezért is érdemes a fesztivál idején ellátogatni a Nemzeti Színház mellett álló Zikkuratba.
A PÉCSI SZIMFÓNIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE
A koncert kellemes és ritka meglepetéseként, mintha némafilmek feliratai, a háttérben vetítés zajlott. A közönség nem csak a zenét, de a zene cselekményét, librettóját is figyelemmel kísérhette.
GRACE ÉS GLORIA Élet-halál kérdések
A könnyed, ám méltóságteljes kiállítás-megnyitók, a Siklósi Zeneiskola hegedű együttesének nagyszerű koncertje talán mind-mind előkészítés volt ahhoz, hogy aztán sorsunkkal nézhessünk szembe a Stúdióban, ahol a Pécsi Nemzeti Színház két művésznője adta elő Tom Ziegler darabját, a Grace és Gloriát.
A történet alapjában véve egyszerű: Grace Stilles, az idős parasztasszony otthonában várja a halált; hogy ne egyedült töltse utolsó óráit, a korháza küld hozzá egy önkéntes szociális munkást. Azonban csakhamar kiderül, nem az a kérdés, miként kell méltósággal meghalni, inkább az: hogyan kell(ene) értelmesen élni. Minden más ebből következik. A becsvágyó, karrierista Gloria élete összeomlik fia elvesztésével, Grace azonban szoros közelségben a természettel éli életét, így nap, mint nap találkozik az elmúlással és képes elfogadni azt.
Mindeközben a rejtélyes harmadik szereplő állandóan ott leskelődik az ablaknál. Hagyja, hogy keserédes tréfákkal gúnyt űzzenek belőle, de nem tűri a(z) (élet)hazugságot. Így aztán a két asszony levetve minden maszkot, amelyet az évek múlása és a társadalom kényszeríttet rá képes lesz rá, hogy valódi bölcsességet osszon meg egymással.
Ha a szemükbe néztünk, saját sorsunkat láttuk visszatükröződni; nem csoda hát, hogy hatalmas tapsviharral jutalmaztuk a két művésznőt. A könnyekig meghatódott Sólyom Katalinnak és Füsti Molnár Évának egy-egy virágcsokrot nyújtott át Jordán Tamás. (gabo)
Folytatjuk
