Scapin, a szemfényvesztő Vígjáték két részben
– Számomra Molière egyik legjobb darabja a Scapin. Dramaturgiai felépítése tökéletes, stílusa és formája is remek. A szöveg matematikája és zenei felépítése, amely tökéletesnek tűnik számomra – mondja Silviu Purcărete rendező.
Molière élete, pályája végén – miután megírta botrányos darabjait: a Tartuffe-öt, a Mizantrópot, a Don Juan-t – ír egy burleszk-komédiát. Egy ilyen kis olasz farce-ot, amely ugyanakkor különlegesen kifinomult, rétegzett mű. Gyönyörű az a szomorú szál, amely a burleszken túl felfedezhető benne. Persze ezt csak, mint keserű szájízt érzékelhető. Semmiképp sem szabad ezt a keserűséget direktben játszani, mert akkor nyomban bolondokházában találjuk magunkat – magyarázza Purcărete.
Molière reneszánsz komédiája történhetne ma is, vagy néhány száz évvel ezelőtt. Purcărete Scapinje halvány utalást tesz a múlt század 50-es, 60-as éveire. Egy idejétmúlt, lepukkant helyszínen vagyunk, egy szegény olasz kikötőváros egyik lepusztult kávézójában. Itt bukkan fel a zongorista: Scapin. Világos, hogy ebben a műben Molière sok olyan utalást tesz, amelyek saját – viharos, vitákkal, sikerekkel és kudarcokkal teli – életére vonatkoznak. Így tett más darabjaiban is, de itt különösen. Scapin egy művész – frusztrációival, hiúságával, illúzióival, kudarcaival, sok öniróniával fűszerezve. Scapin Molière maga.
Trill Zsolt Scapinje egy idős pacák, aki már-már bölcs, nem akar semmit az élettől, és ez a kaland az ő utolsó fellángolása, utolsó nagy dobása. Bonyolítja a szálakat, élvezi is, hogy ez még megy neki, de túl van ő már ezen. Fontosabb, hogy ott van neki a zongora. Vagyis a művészet.