Rúth könyve
 MITEM

„A Rúth könyve című darabot édesanyám története ihlette. Anyám lengyel bevándorlóként érkezett Argentínába 1934-ben, hogy feleségül menjen apámhoz. Akárcsak a legendás bibliai Rúth, ő is idegenek között élte le az életét. Egy húga kivételével, akinek szintén sikerült a háború előtt Argentínába emigrálnia, anyám egész családja - a szülei, a nővére és a bátyja - a Holokauszt áldozata lett. Anya ritkán mesélt nekünk a varsói életéről, a családjáról. Számára a múlt túl fájdalmas beszédtéma volt. A valós eseményeken alapuló irodalmi művekhez hasonlóan, egyes események itt is valósak, mások a képzelet szülöttei. Az előadás több egy anyámról szóló életrajzi vázlatnál: megpróbálom bemutatni benne, mekkora bűntudat gyötri a háború karmai közül kimenekülő, de családjukat hátrahagyó túlélőket. A darabbeli Rúth Alzheimer-kóros, ezért csak a múltjának távoli részleteire képes visszaemlékezni. Ezek közé tartozik három énváltozata is, akiket jelenlegi énje nem ismer fel. Ezt az egészet egyedül Anya látja. Eredetileg spanyolul írtam a darabot, de az emlékeimben megszólaló hangok jiddisül beszéltek. Rendkívül hálás vagyok Maia Morgensternnek és az Állami Zsidó Színháznak, hogy a Rúth könyvét különös és csodálatos anyanyelvemen, a mameloschen-en állították színpadra." (Mario Diament)

Sajtóvisszhang

,,(...) A nézőtérbe lépve azonnal feltűnik a két nagy átlátszó, a színpad előterét uraló panel, melyeken bútorzat sejlik át, inkább álomszerűen, mint valóságosan, míg az előtér és háttér többi panelje az előadás elején megvilágítva elmosódott helyeket, tényeket, embereket idéz... Néha óriási, ékesszóló fotogramokká, néha pedig mozgó, a hősnő emlékrétegeit tükröző vetítővásznakká változnak át. A múltat idézik, amely most elsöprő erővel tér vissza. Rúth öregedő, szinte teljesen tehetetlen teste egy dinamikusan változó világgal szembesül, melyet a legkegyetlenebb, legmélyebb értelemben közelít meg. A lecsupaszított, elszíntelenített környezet a valóságból való állandó kicsúszást, a jelenetek metaforikus és szimbolikus testiségét szemlélteti, a folyamatos cikkcakkozást a nyitott időskálán. A látványtervhez hasonlóan ezt is Dani Ionescunak köszönhetjük. A rendező hű szövetségese a színpad ritmusához igazodó, hangulatteremtő, saját összeállítású zene: felerősíti a szöveg hangsúlyait és témáit; a szintén saját tervezésű jelmezek pedig tág teret adnak a konkrét tények és anyagtalan élmények találkozásához, a szereplők saját hangon vagy mások szájából elhangzó helyzetértelmezéseinek és belső visszhangjainak egymást hol ellenpontozó, hol kiegészítő összefonódásához.

Rúth története az emlékezet önkéntelen ugrásai nyomán, töredékekben, az időtengelyen előre-hátra mozogva bontakozik ki: az emlékek visszamenőleg drámai pillanatokká állnak össze, kíméletlen jelentést kapnak. (...) Rúth gyengülő elmével, de fiatalosan dobogó szívvel éli újra élete korszakait - kamaszkorát, ifjúságát, felnőttkorát. Minden korszak más testben ölt alakot a szövegben és a színpadon: lányként, fiatal nőként, asszonyként jelenik meg. Rúth körbe-körbe forog emlékeinek örvénylő körhintájában, amelyből nincs kiút, miközben édesanyja erős kézzel irányítja életútját; Boris mellé állítja az anyagi "biztonságba", s egyben kimenti őt az Európát beárnyékoló háborús fenyegetettségből, amely már előrevetíti a Holokauszt rettenetes szégyenfoltját. Az egyik legmeghatóbb jelenet a találékony kis Rúth és a már-már zavarba ejtő egyszerűséggel, őszintén fogalmazó édesanyja közötti párbeszéd arról, hogy mit jelent zsidónak lenni. (...)

Teatrul Evreiesc de Stat
A bukaresti Állami Zsidó Színház közel 150 éves múltra tekint vissza, 1948-ban lett állami színház. Széles repertoáral és sajátos profillal rendelkező színház folyamatosan reflektál az aktuális román színjátszás különböző irányzataira, emellett pedig a jiddis nyelvű színjátszás világszinten is egyik legfontosabb helyszíne. Jelenlegi igazgatója: Maia Morgenstern.  A meghívott előadást a szerző édesanyjának története ihlette, aki 1934-ben Lengyelországból érkezett Argentínába, hogy férjhez menjen. Később egy húgán kívül egész családja odaveszett a Holokauszt során. A történetben Ruth Alzheimer-kórban szenved, így bizonyos távolságból szemléli saját emlékeit.