Opera ultima

Az Újvidéki Színház/Novosadsko Pozorište

„OPERA ULTIMA“

és „Figaro házassága“ című szövegeit alapján

színpadra állította

KOKAN MLADENOVIĆ

Balázs Áron, Figaro: „A színház feladata az, hogy megnevettesse az embereket, hogy felkorbácsoljon bizonyos érzelmeket, vagy hogy rákényszerítsen bennünket arra, hogy gondolkodjunk és ne csak nézzünk... Hiszem, hogy ez az előadás mindezt eléri.“

Elor Emina, Rozina: „Én Emina vagyok. De voltam már Nina, Lenina, Roksana, Rebecca... Most pedig Rozina... Róza, Ružica, Rózsa vagyok. Rózsa, aki a szerelemtől virágzik ki, de attól is hervad el…”

Körösi István, Chérubin: „»Mindent, amit az Akadémián leépítettek bennetek, a gesztusokat, a grimaszokat, amelyekre azt mondták, felejtsétek el őket – most mindezt felhasználhatjátok a színpadon.« Ez volt a rendező legfontosabb utasítása a Sevillai egyik első próbáján. Ekkor vált világossá, mit is kell tennünk. Játszadoztunk és határtalanul élveztük. Aztán jön a fordulat…”

Pongó Gábor, Don Bazilio: „Ha azt hittétek, hogy ezúttal elmaradnak a fondorlatok, összeesküvések , megússzátok átkok, hazugságok és vádaskodások nélkül, akkor nagyot tévedtetek, mert én miattatok vagyok itt, a ti félelmetek, rettegésetek, gyűlölködésetek, szeméremérzetek és szégyenkezésetek miatt… Bazilio, jegyezzétek meg a nevemet, don Bazilio…”

Sirmer Zoltán, Bartolo: „Bartolo rossz ember, Rozinát csak magának szeretné… Tulajdonképpen egy nyálas vénember, akihez egy valamirevaló nő még bottal sem nyúlna és mivel a rossz mindig bevonzza a rosszat, Bazilióban megtalálja a párját… Ez egy fantáziadús rendező ötletgazdag előadása, amely arra ösztönzi a színészeket, hogy ők is felvegyék ezt az irányt. Ráadásul két eltérő előadásról van szó, mintha két külön rendező csinálta volna őket. A második rész nem bolondozás, hanem a a realitás. Nincs játék, csak vélemény. Ez a valóság, az álláspont. Igaz, a rendező álláspontja, de benne van sok abból is amilyennek én érzem a világot és a színházat…”