IVANOV MITEM

Az 1887-ben született mű a főhős, Ivanov fokozatosan kiábránduló, életunt személye köré fonja története szálát. De létezik-e vajon történet, s ha igen, hol kell keresnünk? Hol végződik az a benső világ, mely már észreveszi a külső jeleket? Tatjana Mandic Rigonat egy meghasonlott ember rekviemjét vitte színpadra, aki saját lényének alapvetése, és kitűzött céljai között vergődik.

Ivanov alakja maga a lélek múzeuma. A tény, hogy érzelmeinkről beszélünk, érzelgősséghez vezet, a gyakorlatiasság és a túléléshez szükséges erő viszont cinizmushoz. A XIX. század második felének Oroszországa, félúton a példának tekintett Nyugat, és önmaga nehezen mozdítható valósága között, az értelmiségi ember sorsának megpecsételője is.

A belgrádi Nemzeti Színház színészeinek közvetlen közeli játéka úgy hat a nézőre, mintha a bennük munkáló sors, a szeretet vágyával együtt kiszabadulna, és megérintene mindenkit, akinek bőre, szeme s füle van ahhoz, hogy ezt megérezze.