Háború és béke MITEM

Romain Rolland írta a Háború és békéről: „ennek a műnek, akárcsak az életnek, nincs kezdete és vége. Ez maga az élet, örök mozgásban."

És valóban, Tolsztoj regényének hagyományos értelemben nincs kezdete és vége. Az első fejezet Anna Pavlovna Scherer szalonjába, a petrográdi nemesség és értelmiség gyülekezőhelyére kalauzol bennünket. Napóleonról, Sándor cárról, Ausztriáról, Poroszországról, a közelgő háborúról folyik a szó, miközben a cári családdal ápolt kapcsolatok révén üzletelnek, érdekházasságokat ütnek nyélbe, és még arra is oda tudnak figyelni, hogy ki a legelegánsabban öltözött a szalonban. Nincs semmiféle bevezetés, bemutatás, helyzetleírás, semmi sem utal arra, hogy az éppen ott tartózkodók közül kiből lesz főszereplő, kiből mellékszereplő, és kik nem jelennek meg soha többé a regényben. Hasonló a regény zárása is: a Háború és béke legvégén igazából egy hosszabb esszét olvashatunk Tolsztoj történelemfelfogásáról, és ahelyett, hogy lezárná a cselekményt, az író új témát, egy új eseményt hoz be: Oroszországban kitör az 1825-ös dekabrista felkelés.

Érdekes, hogy vajon miért végződik így a Háború és béke. Tolsztoj eredetileg a dekabrista felkelésről akart regényt írni, de a témát kutatva rájött, hogy a felkelés gyökerei az 1803 és 1815 között vívott napóleoni háborúkig nyúlnak vissza. Így aztán a Háború és béke mintegy bevezetésként íródott ahhoz, ami Tolsztojt valójában foglalkoztatta – és végül soha nem írt könyvet a dekabristákról.

Mi a Háború és béke lényege? Nekem úgy tűnik, a lényeg a keresés. A regény főhősei állandóan keresnek valamit: Istent, a szerelmet, dicsőséget, boldogságot, az élet értelmét... Pierre Bezuhov így teszi fel magának a kérdést: „Mire való az életünk? Mivégre vagyunk ezen a világon? Mit kell az embernek, az emberiségnek felépítenie, elérnie az életével?" Ez Tolsztoj számára az alapkérdés, a könyv, és következésképpen a dramatizálás és az előadás központi témája is.

Boris Liješević rendező gondolatai - Háborgó tenger

Olyan az emberiség történelme, mint a természet; az egyik pillanatban még nyugalom van, semmi sem zavarhatja meg a békét, ám már közeleg a mindent elsöprő nagy vihar, hogy felkavarja a tengert. Mi pedig picinyke porszemek vagyunk az élő természet szervezetében. Néha úgy véljük, hogy mi irányítjuk ezt a szervezetet. Holott valójában  elsodornak minket a hullámok, szétszórnak bennünket. Egyformák vagyunk mind, csak míg egyeseket kis időre felemel a hullám, és mi vezetőt, zsenit, erős embert látunk bennük, addig másokat ugyanez a hullám áldozatként, vesztesként szór szerteszét. Ez Tolsztoj látásmódjában a történelem viharos tengere. Ahol mi vezetőket és vezéreket, kezdeményezőket és háborúkat látunk, ott Tolsztoj egy számunkra felfoghatatlan természeti jelenséget, a történelem felkavart tengerét érzékeli. Európa vihar korbácsolta tengerét, mely a közelmúlt viszonylagos nyugalma után ma újra viharos. Mi folyik itt? Változóban a világ, mint a 19. század elején, amikor Napóleon új rendet honosít meg Európában; közös hazáról beszél – határok nélküli Európáról. Több millió halottat hagy maga után, akik nem fogadták el az ő szabadságát. A világ akkora háború előtt áll, „amekkora még nem volt". – Mi történik? "Ne próbáljátok megérteni – kiált ránk Tolsztoj–, mert úgysem tudjátok megérteni". Az állatok sem értik az akolban, hogy a gazda miért választ ki egy kost, és miért eteti jobban, mint a többit. Az állatok ezt a kost zseniálisnak, rátermett vezetőnek vélik. Azután csodálkoznak és megrettennek, amikor elsőként őt vágják le és eszik meg. Nem értik, mi történt: hol hibázta el? Ez a logika meghaladja a képességeinket. Annyit érthetünk belőle, hogy eszközök vagyunk csupán a sors kezében. A történelmet szükségszerűségek irányítják. Hogyan rendezhető meg a Háború és béke? Pontosan úgy, ahogy Kutuzov vezette a borogyinói csatát: felmérve a meghatározó körülményeket, az események menetét irányító szükségszerűségeket és bekalkulálva a véletleneket;  mindezt folyamatosan szem előtt tartva, és közben nem feledve, hogy mindnyájan parányi részecskék vagyunk a Háború és béke roppant szervezetében. És amint azt Peter Brook megjegyezte: Semmi sem fontosabb, mint azok, akik a darabban szerepelnek.