Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

EzMi (CeSo) - Bábkabaré MITEM

Az EzMi (CeSo) egy sajátos kabaréprojekt, amely a drámai színház, bábszínház, élő zene és költészet ötvözete. Vladiszlav Troickij ukrán rendező és öt fiatal ukrán színész közös munkája, különböző művészeti ágak vegyítésével keresi a kifejezés új módját. A szereplők játszanak, bábokat mozgatnak, zenélnek, énekelnek és szavalnak. Az előadás zenéjének nincsenek műfaji korlátai, jelen van a népdal, gyermekversek, sajátos hangok, klasszikus és kortárs költészet, saját szövegek, Facebook bejegyzések, valamint a szereplők emlékei és álmai. Az előadók nem zenészek, hanem színészek, így a zene is ugyanúgy születik, mint egy szerep értelmezése – érzéseken és érzékeken át. A színészek csellót, nagybőgőt, tangóharmonikát, melodikát és dobokat szólaltatnak meg.
Az EzMi (CeSo) az önmagunkkal folytatott párbeszédről szól, a „belső én” és „külső én” viszonyáról, gyermekkori emlékekről, arról, hogyan élik meg a a gyermekek a magányt, veszteséget, a felnőttek egymáshoz való viszonyát vagy a háborút, és hogy mindezek az élmények hogyan befolyásolják a sorsukat. Az előadás a jelenkor emberi kapcsolataira is reflektál, a nemzedékek viszonyára és az emberi minőség meghatározására.
Az EzMi (CeSo) egy, 15-18 zeneműre épülő kísérleti performansz. egy társadalmilag elkötelezett bábkabaré. Zene, színház és társadalmi tartalom elegye. 
„Nagyon szeretjük, ahogy az ukrán szavak kiadják a CeSo ritmusát. A mi előadásunkban a kérdés maga is provokál. Kik vagyunk mi valójában? Mik vagyunk mi a hamis hírek világában, ahol irányt vesztünk a hírfolyamokban, ahol saját emlékeink is elvesznek? Abban a világban, ahol lesújtanak a halál, háború és pusztítás hírei, miközben oly távol vagyunk?” (Vlad Trojckij)

A DAH Kortárs Művészeti Központ és a Teatr Pralnia koprodukciója.

Legutóbb színpadon
GH

2018. április 21. 20:00

Gobbi Hilda Színpad

MITEM

DAKH Kortárs Művészeti Központ, Kijev, Ukrajna

Ukrán és angol nyelven magyar felirattal.