Éjidő MITEM

Az Éjidő c. előadás Pilinszky János költészetéből táplálkozva, a ma emberének lelki és szellemi hontalanságáról, a teremtett világ gyönyörűségének és pusztulásának harcáról, az emberi méltatlanságról, a mai kor riasztó kilátástalanságáról kíván szólni esszenciálisan, a költészet nyelvén. 
Pilinszky a lét alapkérdéseivel szembesít. Költészetének alaptémái – a magány és a számvetés, a jelenkor emberének elidegenedettsége, az elmúlás és az elengedés, az önvizsgálat és az önkeresés, az üdvösség, a remény, az irgalmasság és a kegyelem, de mindenekelőtt az otthontalanság és a hazatalálás vallási gyökerű élményei – az előadás dramaturgiai vonalát is kijelölik. Az előadás nem történetet mesél el, sokkal inkább azon érzéseket dolgozza fel, melyeket a ma embere akarva-akaratlanul a lelkében hordoz. 
A különböző művészeti ágak egységéből épül fel az Éjidő c. előadás, mely Pilinszky lírájából merítkezik.

Az előadásban részletek hangoznak el Pilinszky János Tilos csillagon, Apokrif,  Kánikula, Jelenések VIII. 7., Azt hiszem, A mélypont ünnepélye, Sztavrogin elköszön és Sztavrogin visszatér  c. verseiből valamint más írásaiból.

Mezei Kinga: “Az Éjidőben Ég és Föld között vagyunk, valahol félúton. (…) Leginkább az adott költő világából próbálok kiindulni. Igyekszem befogadni azokat az impulzusokat, benyomásokat, gondolatokat, melyeket a költő sugall, és azokat a magam olvasatában színházi nyelvre fordítani, a színpadra átültetni. Előfordul, hogy egy vers nem hangzik el ugyan az előadásban, de megjelenik pl. képpé formálva, vagy egy zenei opusz inspirációjaképp. (...) Számomra a költészet sokkal inspirálóbb, jóval több alkotói szabadságot enged, mint egy kötött dráma. (…)  Hamvas azt mondja, az egyetlen eszközünk arra, hogy kísérteteinket elviseljük az, ha kinevetjük őket. Arról a derűs kedélyállapotról van itt szó, mellyel kívülállóként felül tudhatunk emelkedni életünk fogyatékosságain.”