Borisz Davidovics síremléke MITEM
„...És a forradalom nem eszi meg többé gyermekeit, csak szüli őket sorra, ahogy a költő mondaná, terpeszben a sír fölött, ezért kellenek újabb és újabb sírok, és sír a lélek is, ha elfogytak, mert akkor nincs miért harcolni tovább, megbicsaklanak a lábak, fáradtan csüngenek a fegyvertartó kezek, és nem cseng az ének, csak a varjak károgása hallatszik, a forradalmak dicső temetőjében.” (Verebes Ernő)
A Borisz Davidovics síremléke a jugoszláv irodalom egyik legfontosabb könyvének számít 1976-os megjelenése óta. A furcsán borgesi világot felrajzoló, kusza, tényekből és azok hiányából gazdálkodó címadó novella a biográfia lehetetlenségét teszi meg témájává.
Borisz Davidovics forradalmár, de személye megfoghatatlan és megragadhatatlan, elbeszélők és mesemondók, tévhitek és legendák, terrorista cselekmények és dió nagyságú bombák jelölik életrajzának titokzatos és önellentmondásos pontjait.
Alekszandar Popovszki steril terű rendezésében a temetés, a tömegsírhoz, a síremlékhez vezető út az, ami szervezőerővé válik. E kaddis mögött a kor nem csupán a forradalom kora: maga a történelem sejlik fel, babkonzervestül, esernyőstül, vörös szőnyegestül.
Ironikus oratórium, matrjoska babába bújtatva.