Bohóc kerestetik

A Béres László rendezésében létrejött előadásban az óra ketyegése katasztrófa közelgésére figyelmeztetett. Miközben ugyanis a dráma főszereplői, a három „kivénhedt”, egykoron ünnepelt bohóc megalázó módon arra vártak, hogy ismét bekerüljenek a szakmájuk „fő sodrába”, hogy ismét „emberszámba” vegyék őket – ezért is érkeztek egy meghallgatásra, a címben jelzett „bohóc kerestetik”-re – a színpadra kitett óra – legalábbis az egyikük, Peppino – utolsó perceit is számlálta.

A három marosvásárhelyi színészfenomén – Niccolót Szélyes Ferenc, Filippót Györffy András, Peppinót pedig Kárp György testesítette meg – lenyűgöző alakítása, amelyben nyilván szándékosan, testhezállóan fel-felsejlettek a saját, szakmájukkal kapcsolatos megéléseik is, a „kellünk-e még színésznek ennyi idősen?” kérdése is, drámai erővel, mégis humorosan volt képes láttatni az elmúlás fájdalmát. A szakmába való visszakerülésre várakozásnak és az elmúlással való szembenézés groteszk fájdalmának színpadi találkozása azért is eredményezett feledhetetlen pillanatokat, mert Elek Tibor dramaturg munkájának és a színészek improvizációinak köszönhetően a szövegbe bekerültek olyan, a ma idősödő urakat „megmenteni” hivatott, bizonyos értelemben életben tartó motívumok is, amelyek a múlt század hatvanas éveiben, amikor a dráma íródott, még nem jöhettek szóba. Példának okáért annak a pikantériája, ahogyan az egyikük bohóckofferjéből a vérnyomás- és a szívgyógyszer mellől ebben az adaptációban előkerült a Viagra is, még hangsúlyosabbá tette a darab mondanivalóját. Hiszen, ahogy ezen gyógyszerek együttes alkalmazása lehetetlen, úgy a színpadi jelenlét és a földi létből való távozás sem történhet meg egymással paralel módon. Legfeljebb abban az esetben, ha a halál épp a színpadon következik be, ami egyben halhatatlanná is teszi a művészt…

Tovább...