Az öngyilkos – szovjet vaudeville MITEM 12

Szovjetunió, az 1920-as évek második fele. Éjnek évadján a munkanélküli, elkeseredett Szemjon Szemjonovics májas hurkával csillapítaná éhségét. Erre felébred a felesége, összevesznek, a szánalmas hős „utolsó leheletét" emlegetve távozik. A feleség abban a meggyőződésben hív segítséget, hogy Szemjonovics véget akar vetni az életének. A hírre összesereglik a szomszédság, kisvártatva tömegesen tódulnak az érdeklődők, hogy tanúi legyenek a sajnálatos eseménynek. A dicső halálon elmélkedő Szemjonovicsnak támad egy ötlete: öngyilkossága révén talán végre lesz belőle valaki? A múlt század húszas-harmincas éveinek fordulóján írt darabot már a bemutató előtt betiltották. Nyikolaj Erdman a szovjet kormány tekintélyelvű, elnyomó politikájának áldozata, nem sokkal az Öngyilkos megírása után, egy Sztálinról szóló rövid szatirikus verse miatt letartóztatták. Két darabját (A megbízatás, Az öngyilkos) végleg betiltották. Három évre deportálták, majd házi őrizetbe helyezték. Nem írt több drámát, „örökös félelemben” élt. Ez az érzés hatja át Az öngyilkos „hősét" is. Szemjonovics egy üres porhüvely, középszerű, jelentéktelen ember, aki saját életre csupán mások érdeklődésének köszönhetően tehet szert. Halála küszöbén végül egy rettenetes, elnyújtott sóhaj biztosít számára leheletnyi életet. Tik-tak. Nyikolaj Erdman Gogol szatirikus hagyományait követve olyan embereket, méltóságokat, egyházi szereplőket, boltosokat gyűjt itt egy csokorba, akik kitartóan keresik az életük értelmét, miközben korábbi viszonyítási pontjaik mind megsemmisültek. A lefojtott társadalmi közegben egyetlen apró füllentés is csalások láncolatát leplezheti le, s ez végül robbanáshoz vezet. Nyikolaj Erdman szövege ma is erőteljesen hat: minden elnyomó politikai rezsim vitriolos kritikája, önmarcangoló töprengés a lét értelméről. A káoszban vergődő szánalmas kisember története korunkról, vágyainkról, lemondásainkról is szól. Hogyan állhatunk ellen az elnyomásnak úgy, hogy ne váljunk hőssé? Jean Bellorini és színészekből, énekesekből, zenészekből álló társulata pergő, hangulatos kabarét, szaftos és hátborzongató politikai bohózatot tár elénk. A darab őrületes humorát még hatásosabbá teszi a kórus, a zenészek játéka, Macha Makeïeff jelmezei, valamint az André Markowicz szövegének féktelen ritmusára lüktető zene. S végül, amikor a díszletek eltűnnek, az álarcok lehullnak, marad a színház életszeretete, lenyűgöző szerelmi vallomása.