Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Angyalok a város fölött MITEM Utcaszínház

A Teatro Potlachot Pino di Buduo és Daniela Regnoli alapította 1976-ban, nevét az alapítók antropológiai tanulmányai ihlették. Az északnyugat-amerikai őslakosok nyelvén a „potlach” olyan szabad akaratból adott ajándékot jelöl, amely méltóságot és tekintélyt kölcsönöz mind annak, aki adja, mind pedig annak, aki kapja, vagyis meghaladja a piac- és haszonalapú látásmód törvényeit.

Az Angyalok a város felett előadásai egy-egy város lakóinak legbelsőbb hozzáállását változtatják meg az adott hely sajátosságait alapul vevő útvonal „bejárása” közben. Az utazó show során a publikum lehetőséget kap, hogy különböző művészeti ágakat képviselő művész-angyalokkal találkozzon, akik segítenek az embereknek újra felfedezni már-már feledésbe merült hangulatokat, szavakat és érzelmeket, miközben megidézik az adott város szépségét és báját. A Budapesten megrendezett előadásba a Kaposvári Egyetem színésznövendékei is bekapcsolódnak.

A színészek és a művészek (vagyis maguk az angyalok a város felett) az előadás során falakon táncolnak, történeteket mesélnek el és hozzájárulnak, hogy a nézőközönség valami olyasmit is észrevegyen, amely általában láthatatlan marad a szemük és az érzékeik számára.

A budapesti programon április 11-én este 20:30 - kor a Teatro Potlach Társulata a Nemzeti Színház Hajóorrában vezeti fel az előadást, majd egy meghatározott útvonal mentén egyidejűleg több külső és belső helyszínen kapcsolódhatnak be a nézők az előadás folyamába.  A program ingyenes! Az előadás keretében a Teatro Potlach Társulatának közreműködésével nyitja majd meg a III. MITEM fesztivált a Nemzeti Színház!

 

MITEM - 2016. április 11. hétfő 20:30
Hajóorr és a Nemzeti Színház parkja

Legutóbb színpadon
HO

2016. április 11. 20:30

Hajóorr

MITEM

Teatro Potlach - Fara in Sabina, Olaszország