A jég 18

A Krétakör Színház 2006 őszén mutatta be Mundruczó Kornél rendezését, melyet Vlagyimir Szorokin A jég című művéből vitt színpadra az alkotócsapat a Trafó színpadán.

 

Szorokin írásai majd minden esetben a fantázia nyers és zabolázatlan megnyilatkozásai; akcióregények, pszichothrillerek, bizonyos értelemben ponyvaregények. A valóság nem tárgya szövegeinek, nem próbálja megfejteni a mai orosz társadalmat, de olyan szellemi utazásra hív, melyben egy összezavarodott korról alkotott személyes, mély élményt bátran és keresetlenül tár elénk. Leszámol a volt szovjet történelem és az orosz ember típusának mítoszával, lerombolja biztos fogódzóinkat mind az irodalom, mind az oroszság tekintetében, és egyetemessé tágítja mindezt. Személyes látomássá varázsolja a valóságot; ebben az útvesztőben bolyonganak jégszívű vagy éppen lázas hősei, présgépek után kutatva, történelmi hősök klónjai között, jégkalapáccsal a kezükben.

 

A jég története az orosz irodalom szeretetmítoszát és az orosz kollektív tudattalan egyik meghatározó archetípusát, a világméretű összeesküvés paradigmáját dekonstruálja. Napjaink Moszkvájában a jégkalapácsos testvérek mindaddig sorra gyilkolják az embereket, amíg valakinek „nem szólal meg a szíve“, így kutatják fel a szekta tagjait. Ahogy a regényből kiderül, „az emberi faj átrostálása“a Fény testvérei által már a múltban is javában zajlott, éppúgy a német koncentrációs táborokban, mint a háború utáni, sztálinista Szovjetunióban.

 

„ - Beszélhetek a szíveddel? - Az alulról megvilágított ház háttere előtt egy alig kivehető, meztelen alak állt. A félhomályban még nagyobbnak tűnt a szeme. - Lehet? - nedves kezével megfogta a kezét.
- Megfázol.
- Nem. Kérlek, lehet? Aztán mész az utadra.
- Oké - „Angyal a kurva“ - gondolta. - Csak gyorsan. A kislány óvatosan átölelte sovány, de hosszú karjával, mellével az övéhez simult. Hirtelen a férfi egész teste megremegett. És mozdulatlanná dermedt. Eltelt 23 perc.