Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Rainer Werner Fassbinder

A félelem megeszi a lelket MITEM 14

Emmi (német) és Ali (roma) egymásba szeretnek. Környezetük ellenséges viszonyulása ellenére úgy döntenek, hogy összeházasodnak - azonban hamarosan az előítéletek féktelen erejével szembesülnek, amelyhez legközelebbi bizalmasaik is csatlakoznak…

    Minden szerelmi kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy lényegében sem magunkat, sem azt az embert nem ismerjük, aki „akkor“ hirtelen megjelent előttünk, és nem ismerjük azt a valóságot sem, amely lehetővé tette számunkra a találkozást. Emmi és Ali kapcsolata hétköznapi valóságunk egyik szakadékát mutatja meg, amelyet ők a lehető leggyorsabban igyekeznek áthidalni, hogy az újonnan felfedezett szerelmük is ennek a valóságnak a részévé válhasson. Abban a pillanatban, ahogy ez sikerül, eltűnik a kapcsolatból az összes lehetséges radikalitás. Fassbinder azonban Emmi és Ali első, valamint utolsó táncának szembeállításával felhívja a figyelmünket arra, hogy ez a hasadék talán mindig része lesz a valóságnak, és, hogy az ember, akit szeretünk, a világ, amelyben élünk, örökre idegen maradhat.

    A félelem megeszi a lelket egy mese tisztaságával mutatja be a hierarchikus társadalmi rendszer működését. Fassbinder ugyanakkor sikeresen szakít az egydimenziós karakterrajzokkal és a megszokott klisékkel a sokrétű főhősportrék javára. Egy rendkívül aktuális anyag, amely keletkezése után több mint negyven évvel is szemléletesen mutatja be egy társadalmi konstrukció működését az interperszonális viselkedés szintjén, a kirekesztés eredetét és hatásait, valamint azt is, hogy hogyan válhat a magánélet egyik pillanatról a másikra hirtelen politikussá.

    Napjainkban a kirekesztés, a romák elleni erőszak problematikájának megvitatása új módszerek mentén történik, nemcsak helyi és regionális szinten, hanem pánnacionláis szinten is. Ugyanakkor a jelenbeli helyzet még aktuálisabb, és sajnos egyben robbanásveszélyes is. Egyénként és közösségként hogyan akarunk ezekkel a problémákkal foglalkozni, ha közben a mozgásterünk egyre csak szűkül?

Legutóbb színpadon
GH

2023. október 05. 19:00

Gobbi Hilda Színpad

MITEM

Theater TKO, Köln, Németország

Német nyelven magyar és angol felirattal