Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

JAN MIKULÁŠEK

Lenyűgöző stilizált képeket alkot. Esztétikájának főbb sajátosságai a tág fantázia, a metaforák sokasága, játék a dialógusok és kontextusok jelentésével, a választott témákhoz kapcsolódó asszociációk és a nyílt színpadiaskodás, mellyel a színpadra állított szövegek egységes műfaját szétszakítja. Ugyanígy jellemző rá a karakterek megsokszorozása a színpadon, a filmes vágási technikák alkalmazása, illetve a szkeccsek új keletű, fregmentált formái és a szöveggel kapcsolatosan fokozatosan kialakuló rezignáció.

2001-ben nevezték ki a Divadlo Polárka művészeti igazgatójának, és ebben az évben vitte színre Stevenson „Öngyilkosok klubja” című novelláskötetének adaptációját és Dario Fo „Az arkangyalok nem játszanak flippert” című darabját. Később meghívást kapott az ostravai NDM színházba, ahol „Kaligulát” (2003), majd a „Hedda Gablert” és az „Ödipuszt” rendezte. 2005 és 2008 között az ostravai Petr Bezruč színház művészeti igazgatója volt, rendezései között szerepelt a „Három nővér”, a „Vadkacsa”, illetve az „Anyegin”, az „1984” és az „Üvöltő szelek” színpadi adaptációja. A Brnói Nemzeti Színház állandó rendezőjeként színpadra állította többek között a „V+W levelezései”, az „Arany 60as évek”, a „Hamletek és a „Hedonisták” című darabokat a Színház a korláton társulatával. Tanulmányait nem fejezte be a brnói JAMU egyetemen. Jelenleg a Színház a korláton állandó igazgatója és a DAMU egyetem Alternatív színház tanszékén tanít. 2013-ban az „Arany 60-as évek” Alfréd Radok díjat kapott, mint legjobb produkció. 2007-ben az „Anyegin” rendezéséért elnyerte a Cseh Irodalmi Alap díját.

JAN MIKULÁŠEK