Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Melnyicsuk Oleh

Rendező, Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. 1975. 08. 26-án született Csernyivciben. Tanulmányait 1992-1996 között a Kijevi Karpenko-Karij Állami Színművészeti Főiskola színművész szakán folytatta, majd 2000-2005 között a Kijevi Karpenko-Karij Nemzeti Színművészeti és Filmszínházi Egyetemen a színházi rendező szakot végezte el. Ugyanitt színészmesterséget is tanított 2004-2005-ben. 1996-1997-ben a Csernyivci Megyei Olga Kobiljanszka Zenei-Drámai Színház, 1997-1999 között a Kijevi Leszja Ukrajinka Nemzeti Akadémiai Színház, 1999-2000 között pedig a Kijevi Szabad Színház, színésze volt. Színészként szerződött 2000-ben a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházba (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház), itt 2005-ben kezdett rendezni. 2010-től 2017-ig a Csernyivci Független Színházi Laboratórium vezetője volt. Színpadra állította mások mellett Shakespeare, Gogol, Schnitzler, Kafka, Yasmina Reza műveit, készített színpadi adaptációt Orwell és Pelevin írásai alapján.  Rendezéseivel a régió számos jelentős fesztiválján megfordult, így a MERIDIAN Fesztiválon; a Kezdődik A Színház nevű szemlén Szentpétervárott; a Nemzetiségi Színházak Munkácsi Fesztiválján, az Etnodiaszférán; Litvániában a VASARA Fesztiválon. Játszották előadását a Tavriai Melpomené Fesztiválon Herszonban; a Klasszikusok Napjainkban elnevezésű szemlén Dnyiprodzerzsinszkben (ma Kamjanszke); Chișineu fesztiválján, a BITEI-n; valamint Krakkóban, a Kelet–Nyugat Fesztiválon, ahol elnyerte a legjobb rendezés díját is, 2016-ban. Magyarországon több előadása szerepelt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Itt volt látható 2021-ben a Joёl Pommerat Ez a gyerek! című művéből készült színpadi adaptációja is, amellyel  a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a GRA Ukrán Országos Színházi Versenyfesztiválon a legjobb nagyszínpadi előadás díját nyerte el.

Melnyicsuk Oleh