Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Haumann Péter

Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Nemzet Színésze

1941. május 17 - 2022. május 28.
Budapesten született. 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1963-tól a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1966-1970 között a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1970-ben 2 évre a budapesti 25. Színházba került. 1972-73-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1973 és 1988 között a Madách Színház művésze. 1988-tól a Nemzeti Színházban, majd 1991-től az Arizóna Színházban játszott. 1993-ban a Radnóti Színházhoz szerződött. 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

Egyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket aratott.
    Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent.
    Emlékezetes alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, kiváló volt mint Volpone Ben Jonson darabjában, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében.
    Több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macska szerepét a Madáchban, a Macskák című musicalben. Rendezéssel is foglalkozott, hat darabot vitt színre.
    A Katona József Színházban szerepelt többek között Harpagonként Moliére A fösvényében, Ibsen Hedda Gablerében és a norvég író A vadkacsájában, Shakespeare Macbethjében, Goethe Faustjában, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk és Borbély Szilárd Az olaszliszkai című darabjában.
    Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában.
    Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották. 

Haumann Péter