Épphogy elindult az évad, a Nemzeti Színház már két külföldi turnén képviselte Magyarországot, tovább erősítve nemzetközi kapcsolatait és kulturális elkötelezettségét. Első alkalommal Marosvásárhelyen a Körhinta c. előadásunkat játszottuk a Vásárhelyi Forgatag keretében, majd Plovdivban a Crossroads Őszi Nemzetközi Színházi Fesztiválon vettünk rész Bánk Bán előadásunkkal.
A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 2024. augusztus 30-án 19 órától a Marosvásárhelyi Forgatag szervezőinek meghívására a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban adta elő közös produkciójukat, a Körhintát.
A Nemzeti Színház 2015-ben tűzte műsorra az előadást Vidnyánszky Attila rendezésében. A Körhinta című legendás filmet 1956-ban mutatták be Fábri Zoltán rendezésében. A film úgy szólt az ötvenes évek gyilkos világáról, hogy a legszebb emberi érzés, a szerelem győzelmét hirdette mindenek felett. A történet a tánc, a zene és a próza dinamikus egységben szólalt meg a Nemzeti Színház előadásában. A bemutatót követően a nézők állva tapsoltak, a helyiek pedig fogadással köszönték meg az alkotóknak a felemelő estét.
A Nemzeti Színház az elmúlt évtizedben jelentős kapcsolatokat alakított ki a bolgár színházi élettel. A Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) 2014-ben már meghívták a szófiai Ivan Vazov Nemzeti Színház Don Juan című előadását, míg 2023-ban a Plovdivi Drámai Színház Selyem (SILK) című produkcióját láthatta a magyar közönség. A 2024-es MITEM-en a Plovdivi Drámai Színház Odüsszeusz című előadása aratott sikert, Diana Dobreva rendezésében. Valamint a Nemzeti Színház a bolgár alkotót, Diana Dobrevát, kérte fel Oscar Wilde Salome című drámájának rendezésére is, amely bemutatója 2024. decemberében lesz.
A kiváló együttműködés eredményeként a Nemzeti Színház a plovdivi Crossroads Őszi Nemzetközi Színházi Fesztiválon is részt vett, ahol a Bánk bán című drámát mutattuk be. Az előadás után a közönség vastapssal jutalmazta a produkciót, amely a magyar történelmi kérdéseket is közelebb hozta számukra. A Crossroads Őszi Színházi Fesztivált 1997-ben alapította Stefan Danailov neves bolgár színész, a Plovdivi Önkormányzat, a Bolgár Kulturális Minisztérium és a Plovdivi Drámai Színház együttműködésével. Az elmúlt évtizedek során a fesztivál több száz színházi előadást mutatott be a plovdivi közönségnek és a bolgár kulturális élet egyik fontos eseményének számít.
A fesztivál szeptember 10. és 21. között zajlott, és a magyar Nemzeti Színház mellett más országokból is érkeztek színházak. A „European Theatre on Crossroad” kerekasztal-beszélgetésen - Vidnyánszky Attila megosztotta a magyarországi színházi élettel kapcsolatos tapasztalatait és problémáit, fontos meglátásokkal és tanácsokkal inspirálva a jelenlévő színházi szakembereket. A további megbeszélések során a szakmai kapcsolatok egyéb formáiról is szó esett, többek között egy új, kortárs bolgár drámakötet magyar nyelvű tervezett kiadásáról, a bolgár és magyar színházművészeti képzés között formálódó együttműködésről, illetve a bolgár-magyar filmes kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről.
(2024. szeptember 27.)