Készülünk egy ünnepre: ma délután győzni akarunk, és Önökkel, Veletek biztosan sikerülni fog. Egy kicsit most mindnyájan egri vitézekké válunk, és mind érezhetjük azt a tüzet a szívünkben, lelkünkben, amellyel a hazát kell szolgálni, a hazáért kell létezni. Jó szórakozást,győzni fogunk, biztos!”- köszöntötte a résztvevőket Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója az Egri csillagok első előadása előtt az MVM Dome-ban, a Nemzeti Színház,a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvédelmi Minisztérium közös rendezvényén, ahol 6300 honvéd kadét, honvédelem tantárgyat is tanuló diák, valamint a Magyar Honvédség Sportszázad olimpikonjai nézte az egri várvédők hősiességének emléket állító produkciót.
„A hűség, a bátorság, a hazaszeretet és a közös célokért való küzdelem nem csupán történelmi fogalmak, hanem olyan értékek, amelyek a mindennapjaink részévé kell, hogy váljanak. Ez a közösségi élmény összeköti a múltat a jelennel, hidat épít a fiatal generáció számára, hogy megértsék és ápolják nemzeti örökségünket. Az Egri csillagok története olyan alapvető emberi értékekről szól, amelyek ma is éppoly fontosak, mint a 16. században voltak.” – így fogalmazott ünnepi beszédében DR. Böröndi Gábor vezérezredes.
„Gyerekként én is arról ábrándoztam, hogy egyszer olyan hős leszek, mint az egri legendák. Itt, a csodálatos MVM Dome-ban, a fiatalok részesei lehetnek ennek az élménynek, és átélhetik azt az izgalmat, amit a hősiesség jelentett egykor" – mondta Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, aki koreográfusa és társrendezője a darabnak. Kitért arra is, hogy bár együttesük az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese, mivel a színházi változathoz képest jóval nagyobb térben jött létre az előadás, további táncosokat is be kellett vonniuk, így a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc tagozata, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, a Fóti Néptáncművészeti Szakgimnázium, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, a Forrás Néptáncegyüttes, a Bem Táncegyüttes és a Válaszút Táncegyüttes táncosaival egészült ki az MVM Dome-beli produkció.
Már az előadás főpróbájára több mint 1100-an érkeztek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gyermek és felnőtt, időskorú ellátottjai az ország különböző vármegyéiből- a Nemzeti Színház most is bebizonyította, hogy a nemzet színháza kiemelt figyelemmel segít a rászorultakon. A szombati előadás fénypontja különleges színháztörténeti pillanatként Dobó István esküje volt: a nézőtéren helyet foglaló kadétok a várkapitányt alakító Trill Zsolt Kossuth-díjas színművésszel közösen mondták el a várvédők esküjét, amely a diákok számára akár a majdani fogadalomtételük „főpróbája” is lehetett.
A szeptember 7-i előadásokra 6000 diák és pedagógus érkezett többek között Békéscsabáról,Balassagyarmatról, Egerből, Hódmezővásárhelyről, Keszthelyről, Miskolcról, Orosházáról,Sopronból, Várpalotáról és Veszprémből. A nagyszabású produkcióra külhoni magyar nézőkis jöttek Temesvárról, Fülekről és Somorjáról. Az MVM Dome előadásaiban először láthatta a közönség az új szereposztást. Dobó István szerepében Trill Zsolt volt látható, Cecey Évát Battai Lili Lujza alakította. A főbb szerepekben látható volt továbbá Schnell Ádám (Jumurdzsák), Bodrogi Gyula (török szultán), Berettyán Nándor (Bornemissza Gergely),Szalma Tamás (Török Bálint), Söptei Andrea (Izabella királyné).
„Az igazi iránti vágy ott van az emberekben. Nem véletlen, hogy Gárdonyi Géza csodálatos regénye a legnépszerűbb mű még mindig, hiszen ott van bennünk a vágy magyarságunk megélésére, ott van bennünk az elköteleződés, hogy ha kell, készek vagyunk áldozni a hazánkért, akár életünkkel, vérünkkel is odaállni az ügy mellé. Amiről mi ebben előadásban mesélünk, arra - meggyőződésem - igény van a társadalomban” – mondta korábban Vidnyánszky Attila, előadás rendezője.
(2024. szeptember 11.)