Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. február 26. - Edina Napja

Interjú

Premier: A revizor

Mindenki magára ismerhet - Avtandil Varszimasvili rendező

Miért és hogyan aktuális ma Gogol világhírű műve, A revizor? Van-e szabadulás a társadalmi kényszerek alól? Megfeledkeztünk volna a lélekről? „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” – miként hangzik majd el a nevezetes mondat a Nemzeti színpadáról? A revizor rendezője, a georgiai Avtandil Varszimasvili igazi Gogol-specialista, akivel a magyar színészekhez fűződő viszonyáról is beszélgettünk.

 

Az idén ősszel a 10. MITEM keretében A köpönyeg című elbeszélésből készült rendezését láthatta a magyar közönség saját társulata, a Tbilisziben működő Liberty Theatre előadásában. Most A revizort viszi színre a Nemzeti Színház művészeivel. Kitüntetett szerepe van Gogolnak a rendezői munkásságában?

 

Avtandil Varszimasvili   |  fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

– Gogol egyértelműen fontos számomra. Gyakorlatilag minden arra alkalmas darabját színpadra állítottam már, köztük az Egy őrült naplóját, A köpönyeget, és jó tíz éve A revizort is. Nagyon közel érzem magamhoz azt, amit Gogol képvisel, amit észrevesz és rögzít a világból. És nem mellesleg minden, amit írt, nagyon is színházi.

Van egy Dosztojevszkijnek tulajdonított híres mondat, miszerint: „Mindannyian Gogol Köpönyegéből bújtunk elő”. Ön mit gondol erről?

– Fontos leszögezni, hogy ez a mondat eredetileg nem tőle, hanem egy francia újságírótól származik. Dosztojevszkij csak ráerősített erre, és persze alapvetően az orosz irodalomra gondolt, ami viszont igaz is, hiszen Gogol volt az, aki megteremtette a felesleges ember alakját, ami aztán alapvető témává vált, s az orosz irodalom utána következő nagyjai mind merítettek ebből az életműből. Érdekes egyébként megjegyezni, hogy másképp ugyan, de Kafka vagy Márquez esetében is ugyanúgy visszaköszön a gogoli világ…

Gogol szórakoztat, miközben kemény társadalomkritikát gyakorol. Mi az, amit tudott, és mit tanulhatunk ma tőle?

– Gogol is, ahogy a legnagyobb írók mindegyike, valami olyat tud az élet lényegéről, amit mi aligha ismerünk ilyen mélységben. Néha olyan érzésem van, mintha Gogol magasabb szférákból kapott volna jeleket, ami által jobban meg tudta érteni a világ működését. Én azt hiszem, nagyon sokan félreértjük Gogolt, ha műveinek csak a humoros vetületét vesszük komolyan, miközben ő nem egyszerűen a társadalmi szatíra mestere volt, hanem rövid élete vége felé a misztikus irodalom megkerülhetetlen alakjává vált…

A revizor is pontos látlelet az emberi viszonyokról. Egy kisváros polgármestere és udvartartása revizort vár, és a szálló egyik vendégéről azt hiszik: ő az. Megbolydul a méhkas, és miközben megpróbálják a revizort behálózni, az összes kisebb-nagyobb városi stiklire fény derül. Ahogy arra is, hogy nem az a bizonyos fiatalember a revizor… Az ön számára miről szól Gogol története?

– Ez egy fantasztikus és nagyon összetett darab. Lehetetlen bemutatni minden vetületét, ezért egy rendezőnek, ahogy nekem is, döntenem kell, mi legyen a középpontban. Engem azoknak a sok esetben erőszakos, alantas erőknek a jelenléte és azok feloldása érdekelt, amelyek körülvesznek minket. A közösségek, a társadalom és benne az egyén mozgástere a sokszor életszerűtlen törvények és elvárások miatt rendkívül behatárolt. Az ember legtöbbször csak szélmalomharcot vív, s miközben meg akar felelni a „társadalomnak”, éppen az emberi lét legalapvetőbb mozgatójáról, a lélekről, az érzésekről feledkezik meg.

Egy remekmű azért remekmű, mert mindig aktuális. Rendezőként hogy viszonyul az aktualizálás kérdéséhez?

– Egy színdarab csak akkor lehet aktuális, ha olyan témákat boncolgat, ami érdekli a közönséget. Egy Revizor-előadás alkalmat kínál, hogy reflektáljunk arra a háborúkkal teli és korlátolt világra, ami ma minket körülvesz. Ha mindaz, amit majd látnak a nézők, eljut egészen a legbensőjükig, akkor lehet mondani, hogy amit színpadra állítottam, aktuális.

Ha már az aktualizálásról beszélünk: szükséges, hogy egy darab – többé vagy kevésbé – politikus legyen?

– A politika mindent körülvesz, ez a sajátossága, ahogy itt ülünk és beszélgetünk, most is benne van a levegőben, hiszen mindannyiunknak megvan a saját elképzelése, a saját véleménye, világnézete, ami meghatározza mindazt, amit és ahogy mondunk. Éppen ezért egy színdarab is alapvetően politikus, hiszen embereket ábrázol, akiknek saját elképzeléseik vannak arról a világról, amiben élnek. Ez egy alapvetés, ami A revizorban is benne van, az viszont, hogy ez mennyire kiélezett, vagy kidomborított, az már a rendező szándékán múlik. Én a direkt politizálásnak kevesebb jelentőséget tulajdonítok.

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” – mondja a polgármester a darab végén. Ön is így gondolja? Így kellene majd éreznie a nézőnek?

– Ez valóban egy kulcsfontosságú mondat, amit nem igazán lehet megkerülni. A készülő darabban is jelentősége van, s nemcsak egy egyszerű kiszólásként hangzik majd el. Úgy alkottam meg a jelenetet, hogy egészen egyértelmű legyen ennek a súlya a közönség – vagyis a közösség – számára is. Egyfajta önreflexióként képzelem el, mely során, ha megvan az akarat, mindenki magára ismerhet.

 

A revizor próbáján Berettyán Sándorral és Szűcs Nellivel  |  fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Másként rendezte meg ezt a darabot Grúziában, mint ahogyan most nálunk teszi?

– Az alapgondolat nem változott, mégis másként. Már csak azért is, mert amit egyszer megrendez az ember, azt már önmagában sem tudja még egyszer ugyanúgy színpadra állítani. Más az ország, mások a színészek és a nézők is mások, amitől minden esetben egy új előadás születik.

A 2022/2023-as évadban A kaukázusi krétakör című Brecht-darabot rendezte a Nemzeti Színházban. Milyen tapasztalatokat szerzett a magyar színészekről?

– Egytől egyig egyéniségek! Én nem az a fajta rendező vagyok, aki nem tűr ellenvetést, és csak azt várja a színészektől, hogy hajtsák végre az akaratát. Van elképzelésük a saját szerepükről, és azt meg is mondják a rendezőnek, kételkednek, gondolkodnak, együtt akarják alakítani a jeleneteket. Ez számomra nagyon inspiráló, mert azt látom, hogy fontos számukra, amit csinálnak.

Több kritikában is olvastam a Varszimasvili-féle misztifikációról. Létezik ilyen?

– Az életben minden egyfajta misztifikáció – én így gondolom. Soha nem tudhatjuk, hogy mi a valóság és mi nem. Egy ember csak egy adott pillanatot tud megélni, ami számára valóságnak tűnik, de ugyanaz a pillanat valaki más számára egy teljesen másik valóságot tükröz. Egyszóval bárki is írta ezt, örülök, mert megértett valamit a rendezéseimből. Ha így nézzük, akkor A revizor előadás is csak egy misztifikáció…

 

Ur Máté

(2023. november 20.)