Bakkhánsnők
A próbaterem ajtajában egy paraván áll, hogy még a véletlenül benyitó színházi dolgozók se leshessék meg, hogyan próbálnak a színészek a görög mesterrel. Mi történik a paraván mögött?
Bordás Roland: Theodórosz Terzopulosz közvetlen, békés személyiség, és minden idegszálával azon van, hogy nyugodt munkakörülményeket biztosítson számunkra. Ha csak egy hátitáska is rossz helyen van szerinte a próbateremben, azonnal elviszi onnan. Ő tényleg tiszteletben tartja a színházi létezés alapszabályát: a színész jelképesen is felakasztja az utcai ruháját a fogasra, ha dolgozni kezd. Kizárjuk a külvilágot, hogy teljesen a próbára tudjunk összpontosítani. Terzopulosz valóban arra törekszik, hogy szakrális teret hozzon létre. A színházi rítus csak ilyen módon gyakorolható be.
Herczegh Péter: Van még egy rendkívüli tulajdonsága. Lassan, kimérten jár-kel és instruál, de ha szemléltet nekünk valamit – például a tréning során a különleges gyakorlatok közül ő maga mutat meg egy mozgássort –, akkor a hetvenhét éves mester egy pillanat alatt megfiatalodik, és frissen, gyorsan felveszi a legnehezebb testhelyzeteket is.
A szokásostól eltérő munkafolyamat mennyire teszi próbára a színészeket?
Herczegh Péter: Beugróként kerültem ebbe a produkcióba, de talán az nem titok, hogy a harmadik próba után annyira nem értettem, mit is csinálunk, és ebben nem éreztem magam szabadnak, hogy fel is merült a színészcsere gondolata. A kezdeti nehézségek után kialakult közöttünk egy bizalmi kapcsolat, és ebben – bár még mindig óvatosan – lépésről lépésre közelebb kerülök Terzopulosz módszerének megértéséhez.
A Terzopulosz-módszer által megkövetelt fizikai jelenlét különösen megterhelő. Két egészséges fiatalember hogyan boldogul ezzel a kihívással?
Herczegh Péter: A tegnapi próba után három órát aludtam az öltözőben…
Bordás Roland: Egészen másfajta izomzatra van szükség ahhoz a mozgáskultúrához, amit az Attis színház társulata több mint harminc év alatt kidolgozott, mint amire nekünk, repertoárszínházban dolgozó színészeknek általában szükségünk van. Az Attiszból érkezett színész, Szavvasz Sztroumposz és a Vida Gábor koreográfus vezetésével tartott tréningeken egészen más izomcsoportokat dolgoztatunk. Ennek az alig több mint egyórás előadásnak a fizikai-szellemi terhelése nagyobb igénybevételt jelent, mint akár egy három és fél órás opusznak, amihez hozzá vagyunk szokva.
Herczegh Péter: A Kaposvári Egyetemen Uray Péter koreográfus-rendező osztályában végeztem, és bár volt mozgásszínházi óránk, ez most teljesen más. Ezzel együtt Terzopulosz művészete leginkább a mozgásszínházhoz hasonlítható.
Bordás Roland: A mester másfajta jelenlétet kíván meg tőlünk, mert ő nem realista alakítást vár el, hanem maszkokat szeretne látni: a tragédia maszkjait. Nem elbeszélünk egy történetet, hiszen szerinte színpadon a tragédia nem elmondható, hanem megjeleníthető.
Beszéljünk ezekről a maszkokról!
Bordás Roland: A szerepek megközelítésénél ugyanolyan elemző munkát végeztünk, mint más előadások esetében, csak mindennek eredménye más formában ölt testet.
Herczegh Péter: A mi színpadi konfliktusunk viszonylag egyszerűen leírható: az általam megformált Pentheusz király az uralkodó, a hadúr, vagy egyenesen diktátor archetípusa, aki merev, csupán fejből dolgozik. Agresszívan, kizárólag a hatalmi gondolkodás határozza meg a viselkedését. Ez a kérlelhetetlen rend mindentől meg akar szabadulni, ami nem hajlandó az általa kialakított keretek között létezni.
Bordás Roland: Én ezzel szemben Dionüszoszként a zsigeribb, ösztöni létmódot képviselem, aki ugyanakkor felette áll az észszerűségnek, az értelemnek. A mámor, a téboly elsöpör minden rendet.
Hogyan jelenik meg mindez a fizikai játékban?
Herczegh Péter: Nem is szavakba önteni nehéz ezt, hanem megformálni. Az értelem uralta karakter fejből, merev törzzsel mozog…
Bordás Roland: …míg Dionüszosz csípőből indítja a mozdulatait.
Herczegh Péter: Pentheusz ráadásul mindig a fegyvereivel a kezében jelenik meg, ezekkel harcol a mindenféle különbözőség ellen.
Bordás Roland: Színészként alapvetően szeretek az intuícióimra hagyatkozni, de a Bakkhánsnőkben más típusú ösztönről van szó. A Mester és Margarita című előadásban is transzcendens figurát alakítok, hiszen Woland nem reális karakter, hanem valamiféle sátáni alak. Talán ehhez tudnám hasonlítani Dionüszosz megformálását, hiszen ő sem evilági személy, ami különleges jelenlétet kíván tőlem a színpadon. Ráadásul ez az ösztönvilág az előadásunkban felette áll az értelem – vagyis Pentheusz – hatókörén.
A Bakkhánsnők egy bosszútörténet, amelyben az ösztön a logikán torolja meg, hogy nem hajlandó elismerni az isteni természetét. Mindkét fél mértéktelen harcba kezd. Időközben azonban kitört a szomszédunkban egy valóságos háború. Mennyiben hangolta át az orosz-ukrán konfliktus a próbafolyamatot?
Herczegh Péter: Amikor kitört a háború, én még a Vidnyánszky Attila rendezte Agón című előadást próbáltam. A hír sok mindent átértelmezett bennünk akkor. Amikor a csernobili atomerőmű betonszarkofágja mellett kezdték lőni egymást a hadban álló felek, az valóban átkeretezte, szinte valóságos közelbe hozta Józsa Péter Pál apokaliptikus sorait. Bár a Bakkhánsnők is egy harcról szól, kevésbé érzem a párhuzamot, mert egyelőre sokkal jobban leköt az előadás megszólalásmódja.
Bordás Roland: Terzopulosz célja az, hogy a nézőt a mi előadásunk a háborúra emlékeztesse, nem konkrétan az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktusra, hanem mindenféle háborúra. Dionüszosz egy háborúból érkezik meg a Pentheusz által uralt Thébába. Azt már a nézőre bízzuk, hogy ezt azonosítja-e egy konkrét háborúval.
Lukácsy György
(2022. május 9.)
