Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2022. december 3. - Ferenc Napja

Bemutató: Bakkhánsnők

A kultusz istene - Euripidész és a Bakkhánsnők

Dionüszosz, a bor és a mámor istene visszatér Thébába, hogy bosszút álljon Pentheusz királyon, aki nem hajlandó elismerni az ő isteni természetét. Az isten őrjöngő bakkhánsnőkké változtatja a város előkelő asszonyait (Dionüszosz másik neve Bakkhosz, női követőit nevezik bakkhánsnőknek). A nők végül Kithairón hegyére vonulnak, köztük van Agaué is, a király anyja, aki tébolyultságában saját fiát, Pentheuszt szaggatja szét.

 

Jelenet a Nemzeti Színház előadásából, rendező: Theodórosz Terzopulosz   ::   Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

„Az Euripidész-darab az istenekbe vetett hit megrendülésének, az égi igazságszolgáltatás lehetetlenségének s a véres indulatok elszabadulásának tragédiája. Euripidész Dionüszoszának istenségénél lényegesebb vonása a bosszúvágya, s e bosszúvágy tökéletes kielégítésének eszköze isten volta. Ami földöntúli benne, csak még ijesztőbbé teszi” – írja Euripidész összes drámái című kötet jegyzeteiben Karsai György klasszika-filológus.

Euripidész egyik utolsó műve a Bakkhánsnők, amelyet már csak halála után mutattak be az athéni drámaversenyen saját fia előadásában, és ezzel el is nyerte az első díjat. A későbbi korokban számos vitatott értelmezés, feldolgozás készült belőle, ám egyértelműen a klasszikus görög kor egyik legismertebb alkotása: a görög tragédia forrását jelentő Dionüszosz-kultusz egyetlen színpadi emléke. Johann Wolfgang Goethe szerint Euripidész legjobb műve, ám a magyar színpadokon ritkán játszott darab. 

A klasszikus triászból – Aiszkhülosz és Szophoklész mellett – Euripidész a legsikertelenebb. Kr. e. 455-ben mesterei, Prótagorasz és Szókratész jártak közben Athén urának, Periklésznek a nejénél (akinek döntő szava volt művészeti kérdésekben), hogy válogassák be tanítványukat a drámaversenyre. A bemutatásra kiválasztott három szerző közül a harmadik lett, ami bukásnak számított. Csaknem negyvenéves volt, amikor első győzelmét aratta a versenyen, és mindössze ötször volt első (Szophoklész tizennyolcszor). Korabeli bírálói szerint túlzottan hatásvadász, szereplői nem elég fennköltek és magasztosak, az idősebb kortárs, Szophoklész állítólag ezt mondta: „Én úgy ábrázolom az embereket, amilyeneknek lenniük kellene, Euripidész úgy, amilyenek a valóságban.” Aiszkhülosz és Szophoklész drámáiban pozitív hősök, példaképszerű alakok sorsát látjuk, ami egybecsengett az Athén rendíthetetlen hatalmában és nagyságában hívő közönség elvárásaival. Euripidész legjobb műveiben a látszólagos, átmeneti harmónia mélyén ellentétek feszülnek. Az esztelen, féktelen szenvedély kitörésének bemutatására kevéssé volt fogékony a drámaverseny közönsége. Szerb Antal szellemes megállapítása szerint „Aiszkhülosz és Szophoklész csodálatosabbak, Euripidész olvasása közben fut át a hátunkon a hideg.”

Az előadást a Nemzeti Színházban színre állító világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz életművének és színházi módszerének kulcsdarabja a Bakkhánsnők – beavatás az antik tragédiák világába.

(2022. május 9.)