Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2021. augusztus 1. - Boglárka Napja

Nemzet Színésze

Minden porcikámban színész vagyok

Lehoczky Zsuzsa a könnyű műfaj nehézségéről, a közönség tiszteletéről és a nemlétező opciókról

Nem elég jól énekelni és táncolni. Az operetthez jó színésznek kell lenni! – mondja Lehoczky Zsuzsa, akit május 11-én választottak a Nemzet Színészévé. A zenés műfajoknak szóló jelképes gesztusnak is tekinthető ez az elismerés? Az Operettszínház örökös tagja erről is mesélt…
Lehoczky Zsuzsa a Nemzeti Színház színpadán, az évad utolsó Rómeó és Júlia előadásán vette át a Nemzet Színésze címmel járó oklevelet.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Hetven éve van a pályán…

– Tényleg! Tizenegy évesen a Szentivánéji álomban Mustármag szerepét játszottam a szegedi Nemzetiben, de már ötéves koromtól színész akartam lenni. A háború után nagyon szegények voltunk, édesanyám összekuporgatott nekem annyit, hogy minden héten kétszer el tudjon küldeni németórára. El is mentem, csakhogy én énekórákra jártam… Így kezdődött, azután jött a tánc… Mintha csak tudtam volna, hogy majd olyan színész leszek, akinek énekelnie és táncolnia is kell. Az 56/57-es évadot kivéve, amit Kaposváron töltöttem, ez fontos tudás volt, Szegeden is, és az Operettszínházban is, amelynek ’62 óta vagyok a tagja.

1936-ban született Szegeden. Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész – immár a Nemzet Színésze. 1949–1956 között a Szegedi Nemzeti Színházban a tánckar tagja volt. 1956–57-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott, majd 1962-ig ismét Szegeden dolgozott.



1962 óta a Budapesti Operettszínház művésze, örökös tag. Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült szubrettszerepekben. Máig aktív, többek között Cecília grófnő szerepét játssza a Csárdáskirálynőben.

 

Változott a műfaj megítélése az évtizedek alatt? Jelezheti ez az elismerés is azt, hogy ma már nem valamiféle elitista szemlélettel viszonyulunk az operetthez, a zenés műfajhoz?

– Én ezt nem tudom megítélni. De abban biztos vagyok, hogy amikor felmegy a függöny, akkor nálunk tele van a színház, és az a közel ezer néző, aki ott ül a nézőtéren, egészen biztosan szereti az operettet. Az az általános vélekedés, hogy ez egy könnyű műfaj, pedig szerintem a legnehezebb! Mert nem elég jól táncolni és énekelni, de jó színésznek is kell lenni. Itt nincs lazaság, nincs az, hogy fáj a derekam, vagy nem bírom a lábam dobni, inkább beveszünk valami pirulát és tovább táncolunk…Még mindig nem fogtam fel igazán, mit is jelent, ha kimondom: rajtam keresztül végre már a zenés műfajból is úgy hívhatnak egy művészt, hogy a Nemzet Színésze. Nagy-nagy boldogság és elismerés nekem az is, hogy az Operettszínház minden tagja együtt örült velem, amikor meghallották a hírt.

 

Azért megtalálták a prózai szerepek is...

– Kétszer a Madáchban, aztán a Tivoliban, a Játékszínben, a Karinthy Színházban is sokat játszottam. Úgy éreztem, hasznomra válnak a prózai előadások, igyekeztem is felhasználni az ott szerzett tapasztalatokat a zenés darabokban.

 

Ezek pusztán „kirándulások” voltak?

– Hívtak, és én szívesen mentem. Ugyanolyan hivatástudattal játszottam ezeket a szerepeket is, mint a zenés művek alakjait az Operettben. Mindegyik színház és közönség ugyanazt a tiszteletet kapja tőlem.

 

Legendás korban lett az Operettszínház tagja…

– Abba a társulatba csöppentem ’62-ben, amelyben olyan sztárok játszottak, mint Honthy Hanna, Feleki Kamill, Németh Marika, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán, Sárdy János. Már abból is lehetett tanulni, ha csak néztem őket. El voltam látva szóbeli tanácsokkal és szeretettel is bőven, de a legnagyobb adománya az életemnek, hogy együtt játszottam velük, mert az a legjobb iskola.

 

Nehéz kérdés következik: melyik volt a kedvenc szerepe?

My Fair Lady Forrás: OSZK

– Mindegyiket szeretni kell, mert ha nem, azt megérzi a közönség… De valóban, vannak fontos, kedvenc szerepek egy pályán. A legemlékezetesebb talán a My Fair Lady magyarországi ősbemutatója, amiben megadatott nekem, hogy Básti Lajossal játszhattam. De voltam Ajtay Andor partnere a Tündérlaki lányokban, Sárdy Jánosé a Csókolj meg, Katámban. Azért is emlékezetes előadások ezek számomra, mert a partnereim már hatalmas nevek voltak akkor, amikor én még a pályám elején jártam.

 

Miben játszott a legtöbbször?

– Biztos, hogy a My Fair Ladyben. A Mágnás Miska is nagyon sokszor ment, akárcsak a Csárdáskirálynő… Volt olyan időszak az életemben – jó negyven éve! –, amikor egy hónap alatt 38 előadást teljesítettem. De mostanság is vannak nagy sorozatok. Már vagy háromszáz-hatvanszor játszottuk a Lili bárónőt, úgy tudom, a következő évadban is műsorra tűzzük…

 

Mi ad erőt még ma is ahhoz, hogy színpadra lépjen?

– Úgy érzem, minden porcikámban színész vagyok, a fejem búbjától a bokámig, így nem is tehetnék másképpen. Ez a hivatásom, ez volt az életem. Más opció nem is létezett soha. Ha ma felnézek az Operettszínház főbejáratára, éppen olyan gyönyörűnek látom, mint ’62-ben, amikor először léptem át a küszöbét. Uramisten, hát itt éltem le az életem nagy részét! Talán megadja a Jóisten, hogy még sokszor felléphessek ezeken a deszkákon.

 

Ungvári Judit

 

(2021. június 13.)