színházi szerelmek
A szerelem vitte Katona Józsefet a színházi világba. Előbb a színházba volt szerelemes, aztán egy színésznőbe. Nem is akárkibe, hanem Széppataki Rózába, a későbbi Dérynébe, a vándorszínészi kor egyik legnagyobb sztárjába. Történetük arra is figyelmeztet, hogy ne írjunk alá monogrammal szerelmes levelet. Az efféle titokzatoskodás ugyanis végzetes lehet.
Katona József drámaírói pályakezdése, színészkedése az 1807-től 1815-ig Budán és Pesten játszó a Második Pesti Magyar Játékszíni Társasághoz fűződik. A társulat eleinte a német együttessel társbérletben a Rondellában (a pesti várfal déli körbástyájában lévő teátrum), 1809-től 1812-ig a Hacker szálában (a mai Károly körúton) játszott. Amikor a német színház 1812-ben felépült, a magyarok visszaköltözhettek a Rondellába – ezt a játszóhelyet azonban városrendezési okokból 1815-ben lebontották. A társulat ekkor Miskolcra tette át székhelyét – történetünk egyik hőse, Déryné elhagyta Pestet, a másik, Katona – aki ekkor már hozzáfogott a Bánk bán írásához – jogásznak állt…
Tánctanítás szalonnáért
A kis létszámú társulatnak „a megyék és a városok áldozatkészsége” mellett szellemi segítség is kellett: alkalmi színjátszókat vártak, akik a nagyobb létszámú művekben kisegítették a hivatásos művészeket, s olyan literátorokat kerestek, akik fordításokkal, eredeti művekkel tették minél változatosabbá a műsort. Ezt a támogatást a pesti egyetemi ifjúságtól kapták. Gyulai Pál, a 19. század második felének nagyhatalmú irodalomszervezője, kritikusa és tudósa szerint „a szegényebb jurátus vagy tanuló, ha pénze nem volt, s mégis színházba akart menni, szerepet másolt, színművet fordított vagy éppen statisztáskodott”.
Nem Katona József volt az egyetlen, aki az egyetemi tanulmányok mellett a színházban tevékenykedett. Arra azonban már nehezebb választ találni, hogy a komoly, zárkózott, mélyen érző fiatalembert mi vonzotta a színházhoz. Nem lehetetlen, hogy egyetemi társának, Balog Istvánnak a kedvéért állt színésznek. Balog, aki, félbehagyva tanulmányait, színész, színigazgató és drámaíró lett, mindenesetre így gondolta, s naplójában még egy különös epizódot is feljegyzett barátjáról: „Mikor megtudta, hogy én táncokat tudok, igen kért, hogy minétre tanítanám meg, mit meg is tettem, ő pedig megszolgálta azt szalonnával, füstölt kolbásszal, mit édesanyja Kecskemétről küldött.”
Azonosítatlan feladó
A felvetést, hogy a szerelem vitte Katonát a színházi világába, megerősíti az 1810-től Pesten színészkedő Déryné Széppataki Róza élete végén (1869–1872 között) írt emlékirata, amelyben a pályakezdő éveinek minden fontosabb epizódját az utókorra hagyta. Színpadra illőn, fordulatosan és érzékletesen adta elő egy 1813-ban kapott levél történetét is.
„Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva hordani végleheletemig. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre, és akkor bővebben fogok nyilatkozni: ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog. K. J.”
De kicsoda K. J.? Széppataki Rózának ugyanis két ismerősére is illett a monogram: Kacskovics Jánosra és Katona „Józsira”, de egyikükről sem tudta elképzelni, hogy eltitkolták volna érzéseiket. Ráadásul a „mindig oly mogorva, oly visszatartó” Katona – a színtársulat fordítója, szerzője és alkalmi színésze – „hármat se szólt” a társulat vezető művésznőjével. Talán ez volt az oka, talán más, mindenesetre a színésznő nem válaszolt a titokzatos felszólításra, s csakhamar feleségül ment Déry Istvánhoz, a társulat intrikus- és másodszerelmes szerepeket alakító művészéhez. Amikor Katona József Pestre visszatért, kész tények várták: „Az utcán találkoztam Katona Józseffel – emlékezett Déryné. – Köszön, megállít. […] Ez igen különös egyéniség volt. Nagy különc, szörnyű komoly mindig, s igen rövid beszédű. Egy-egy szóval végzett mindent. […] Ő szeretett volna színész lenni, de orgánuma nem volt hozzá: igen az orrából beszélt. Alakja elég csinos volt, sugár termettel, de arca nem volt szép. Haja gesztenyeszín, de az úgy állott, mint a szeg. […] Megállított tehát, amint mentem. Mondja: »Jó napot!« Felelem nagy búsan: »Jó napot!« Reánéz főkötőmre: »Ezért nem felelt hát levelemre?« »Micsoda levelére?« »Amelyben szalagot kértem jelül.« »Hát maga írta azt? Én nem tudtam.« »Sok szerencsét Déryhez!« – s azzal ment. Én is.”
A párbeszéd részletei, a színésznő szomorúsága, Katona lemondó sóhaja – „sok szerencsét Déryhez” – nem pusztán a szomorújátékok dramaturgiáját idéző félreértésre utal, sokkal inkább mély szerelmi drámát sejtet. Talán Katona azzal is tisztában volt, hogy ideálja szívében nem volt semmi melegség a becsületes, derék, de hirtelenharagú, s nem éppen finom lelkű Déry iránt. S valószínűleg annak a híre is eljutott hozzá, hogy a társulat tagjai beszélték rá Rózát, hogy fogadja a férfi közeledését. De nemcsak Déry volt Katona vetélytársa – a szép, elegáns, előkelő patikussegéd, Bacsó János is megkérte a kezét a körülrajongott színésznőnek. Bacsó aztán féltékenységből, vagy, ahogyan Déryné írta, egy kedvezőbb lehetőség miatt, visszalépett…
Bosszúból? Pénzért?
Katona József eltemette magában szerelmét, de továbbra is követte a művésznő magánéletét. Bizonyítja ezt A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között című vígjátékának keletkezéstörténete, melyet ugyancsak Déryné naplójából ismerünk. A férjezett színésznő 1814-ben szerelmi kalandba keveredett, melynek Katona József is tanúja volt, hiszen hivatalosan ő mutatta be Prepelitzay Sámuelt, a nemzeti színészet egyik első pártolóját és népszerűsítőjét Dérynének. A művésznő férje féltékenyen szemlélte az egyre meghittebbé váló kapcsolatot, s csakhamar kitiltotta házából Prepelitzayt. Ekkoriban bukkant fel egy gazdag gavallér, az örmény származású Gyertyánffy Dávid. Déry veszélytelen udvarlónak ítélte, ezért – felesége ellenkezését figyelmen kívül hagyva – elfogadta meghívásait, s házában is szívesen látta. Történt egyszer, hogy Gertyánffy egy szál rózsát ajándékozott Dérynének, aki, nem gyanítva, hogy a virág levelei szerelmes verset rejtenek, tovább adta azt titokban Prepelitzay Samunak. Amikor ezt Gyertánffy megtudta, személyesen kérte vissza vetélytársától a rózsát, azt állítva, hogy ez a színésznő óhaja. Végül fény derült rá, hogy Gyertánffy nem mondott igazat, s Dérynét valójában hidegen hagyja a gazdag fiatalember közeledése, ám ekkor már mindenki a sértődést és féltékenységet keltő esetről beszélt.
Lényegében ezt a helyzetet formálta vígjátékká Katona József. A darabot csak azért nem mutatta be a társulat, mert Déryné megakadályozta, hogy a magánéletére utaló mű színpadra kerüljön. Emlékiratában azzal vádolta Katonát, hogy bosszúból és pénzért írta a darabot. Nem vette észre, hogy az író tollát a reménytelen szerelem vezette. Feltűnő, hogy az író a vígjátékban megbocsátott a főhősnőnek, Deresházyné ugyanis a rózsát testvérének ajándékozta. Egy jóindulatú cselszövő is szerepel a színjátékban, aki a rózsa ajándékozóját, az ifjú és tapasztalatlan szerelmest igyekszik kiábrándítani, a színészek és a pókok hálójából kiszabadítani. Az első tudományos igényű magyar színháztörténeti munka szerzője, Bayer József írt először az 1886-ban kiadott vígjátékról: észrevette, hogy ez az intrikus maga Katona, azt azonban nem tette hozzá, hogy a pókok hálójában vergődő szerelmest is azonosíthatjuk a drámaíróval. Száz évvel később Mályuszné Császár Edit hívta fel a figyelmet arra Katona színházi világa című tanulmányában, hogy drámaírót az „első és feltehetőleg egyetlen mély szerelme” Déryné Széppataki Rózához, a „jelentéktelen külsejű, de annál jelentékenyebb személyiségű” színésznőhöz fűzte. „1811 óta rendre fordította, sőt írta a költő a szerepeket Rózsika számára; ő Katona ez időbeli minden munkájának elképzelt hősnője.” Ennek tükrében A rózsa című vígjátékot Katona személyes szerelmi vallomásaként is olvashatjuk. A darab főhőséhez hasonlóan, ő is „nyájas”-nak, „kellemetes”-nek, „angyal”-nak láthatta Széppataki Rózát. De a vígjáték arra is választ ad, hogy a talpig becsületes és kissé romantikus ifjú költő, a hiúságában megsértett szerelmes, miért szakított a színházi világgal.
Katona nemcsak a szerelemben nem volt szerencsés, de fő műve, a Bánk bán felfedezését sem élte meg. Pedig, ha tudta volna! Az 1833-as kassai ősbemutatón egykori szerelme, Széppataki Róza játszotta Melindát.
Gajdó Tamás
(2017. szeptember 28.)
