Nézőnézőpontok – Csíksomlyói passió
Jézus, szenvedéstörténet, megváltás. Hömpölyög szöveg, zene, tánc a színpadon, ott ülnek a nézők is; öncélúnak gondolom, de hát: ugyanazon a színpadon vagyunk, színészek és nézők, sőt az első sorban ülők egyúttal az utolsó vacsora asztalánál foglalnak helyet. Ugyanazon a színpadon. A passiójáték népi műfaj, a nép játssza.
A csíksomlyói ferences iskoladrámák egyszer már megihlették a színházat (Balogh Elemér és Kerényi Imre, Várszínház, 1981). Most újra. Vissza a forrásokhoz, a 18. századi iskoladrámákhoz, átszőve Szőcs Géza Passió (1991) című megrázó darabjával, mely a mai utalások finom hálózatát adja, frissítve Berecz András tréfás anekdotáival, vérpezsdítő tánccal (Magyar Nemzeti Táncegyüttes). Az ismert bibliai történet az újabb passióban új életre kel: Jézus a földön, Olajfák hegye, Júdás, az utolsó vacsora, Pilátus, a tömeg, Szűz Mária, keresztre feszítés…
A színháznak élményt kell adnia és az átélést szolgálnia. Minden szereplő végig a színpadon, váltakoznak fő- és mellékszereplők, mindenkinek jut egy jelenet, folyamatosan egymásba játszik Jézus drámája és annak értelmezései, történelem és jelen. Ami a legjobban tetszik: a nyelv és a zene. A magyar nemzeti ébredés legfontosabb törekvése volt a színház: a magyar nyelvű színház! Szeretem a sokszínű színházat és színházi nyelvet. Ez a 18. századi népnyelvet tükröző színpadi nyelv mélyről és ismerősen jön, fölfrissít, megfürdet. Egybejátszik a kissé naiv, archaikus iskoladrámák nyelve az ezt költői magasságokba emelő kortárs versekkel, és a 20. század végi archaizáló mesenyelvvel. Erő van abban a nyelvben, melynek ilyen múltja van, erő van abban a színházban, amely erre képes.
Tanulmányainkból ismerjük első verses nyelvemlékünket, az 1300 körül keletkezett Ómagyar Mária Siralmat. Most meg is szólal Szűz Mária (Tóth Auguszta) elcsukló hangján: Ó én ézes urodum. / Eggyen egy fiodum! Emlékszem nyelvtörténet órákra, hogy mennyire át lehetett éreztetni velünk, s nekünk tanítványainkkal az anya fájdalmát fia elvesztésekor: Kegyüggyetük fiomnak... Vitatkozás Jézus utolsó szavain, hogy ki tudja jobban? Méné, Tekel, Ufárszin (megszámláltattál és híjával találtattál). Dehogyis: Éli, Éli, lamma sabachtáni (Atyám, Atyám, miért hagytál el engem). Azt is mondta, hogy szomjúhozom. Szerintem azt mondta: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. János: Én ott voltam, hallottam, az volt az utolsó szava: Elvégeztetett. Mária Magdolna: Én meg úgy, hogy azt mondja: Megváltottalak, neveden neveztelek, enyém vagy.
Elhangzik a magyar biblikus folklór egyik legnagyszerűbb emléke, az Arany Miatyánk (Jézusnak anyjától való elbúcsúzása; Tóth Auguszta és Berettyán Nándor lírai jelenete), moldvai népdalok (A harag napja leszen; Mária-altató), de egy-egy Babits (Golgotai csárda), Ady (Régi énekek ekhója), Arany János-idézet. Nem lenne 21. századi a darab, ha nem lenne benne irónia: Vas szögeket tessék! – mondja a zsibárus. Itt metafizikai szerepekről van szó – mondja Pilátus szerepében a kicsit „szupersztárosra” vett Olt Tamás).
Számos mondat visszhangzik a darabban, és még sokáig bennünk, például, amikor Mária a Szentlélekhez beszél: Miért is volt erre szükség? Vagy a János apostol szavai (Berettyán Sándor alakításában): Kis ideig közöttünk volt a világosság, és most ránk borult a sötétség. És a gyermek (Jézus) kiáltozása: Édesanyám! A vándor, narrátor szerepében Berecz András meséli el a drámát, olykor a túlélést segítő tréfa eszközeivel. Mondja az ördögnek: No immá hagyj békimet, a második részben még valami hasznomot veszik tám… Na menjünk, menegessünk szépen!
Mel Gibson Passiója (2004) állítólag sokakat megtérített, nekem túlzás volt. Vidnyánszky Attila passiója viszont a miénk, a magyar nép által átélt szenvedéstörténet káprázatos nyelven elmesélve, elénekelve, eltáncolva. S talán segít abban, hogy kétkedéseink, hitetlenkedéseink ellenére egy kicsit jobbá váljunk. Fürödjünk meg a darab utolsó sorainak nyelvi szépségében: Az apró madarak bátorságos óttalma vagyon a ragadozó ölyvek előtt, ha sűrű tövisbe szaladhatnak. Mi is, ha Krisztus koronájában fészket csinálunk, és annak árnyékában lakunk, minden veszedelmek és kísértetek között bátorságosan megmaradjunk!
(a szerző nyelvész)
A passió Jézus kínszenvedés- és kereszthalál-története. A legnagyobb, -szebb, -felemelőbb, -mélyebb európai történet. Ítélet, kínzatás, töviskoszorúval koronázás, keresztút, „vos szegekkel veretül”, utolsó szavak, korszakos művek és bóvlik tárgya. Bármit kezdesz vele, jó(l jössz ki belőle).
A giccses is jó. Matthias Grünewald Issenheimi oltárától, Bach passióitól az együgyű népi játékokig, mind jó. A Máté-passiót 1727. április 11-én, Nagypénteken mutatták be a lipcsei Tamás templomban.
Nagyjából ebben az időben, 1721 és 1787 között évenként újabb, összesen 42 iskoladrámát adtak elő a csíksomlyói Ferences kolostor-gimnáziumban. Bach műve elmerült, csak 1829-ben fedezte föl ismét Felix Mendelssohn-Bartholdy. A Csíksomlyói iskoladrámák 1913-ban, a Heinrich Gusztáv szerkesztette Régi Magyar Könyvtárban jelentek meg. Nem az összes, csak 13. A Nemzeti mostani előadása az iskoladrámákat, Szőcs Géza Passióját és Berecz András székely sztorijait (plusz Babits) használja.
Rendezés, elrendezés: a színpad terét Vidnyánszky Attila tökéletesen kihasználja-tölti szereplőkkel és nézőkkel. Az első sorban ülök, egyenest az utolsó vacsora asztalánál, még a kenyérből is jut egy darab. Zene, ének, (nép)tánc (koreográfus Zsuráfszky Zoltán), a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara a főszereplő. Berecz mellett – aki, ahogy megjelenik, nézésével-járásával műparasztot ad, ám mikor épp elmenne a kedvem, mesélni kezd (keresztespókról, földig hajló fűzfáról, árvalányhajról, arab, zsidó és cigány kovácsról), és az remek.
Vicces.
Korántsem (az a fajta humor) mint a Monty Python-féle Bryan élete, nem fekszel ki tőle, de úgy és annyit mosolyogsz, ahogy és amennyit kell: üdvös a hatása, kiegyenlíti, egyensúlyba hozza azt, amiben mi magyarok túl „jók” vagyunk, a szenvedés történetét.
Illetve az ekkora adagban már fárasztó régi-naiv és új-rafinált szöveg-szövetet. Az épületes-mondandós párbeszédet János és Jónás közt (szerinte ez „fatális történelmi baj… Korszakos hiba”), Ősz hajú („megsokasult az ember gonoszsága a földön...”) és Boltos közt (köpenyt akar neki eladni: nem mind „kivégzett emberről” szedte le, „például ezeket a cuccokat... Ahasvérustól vettem”), – és így tovább: az árusok „bárány gyönge testét” és „vas szögeket” árulnak (miért?), az ácsok keresztet ácsolnak „a názáretinek” (honnan tudják, kinek?), persze a „legeslegrégebbi kertből” való „régi almafából”, Júdás (Rácz József) őrülten számolgatja a harminc pénzét (holott épp azért végez magával, mert nem őrült: nem azért tette, mert „nincsen pénze” vagy „pálinkát venne”), Péter (Rátóti Zoltán) mániákusan folyvást a színpadra hajigálja a hálóját, Pilátus ostort csinál és mossa kezeit, megváltás vs. pénzváltás – szájbarágós közhelyek. Jézus (Berettyán Nándor) és a passió szereplői Mária („hazánk védasszonya”) és Mária Magdolna, Péter és Júdás, Annás főpap és Barabás, Pilátus és a felesége, bal- és jobb lator, Veronika (megtörli a vérző arcot a keresztút 6. stációjában) és Lázár (aki nem áll ki mellette), mellett játékba van hozva Gábriel és Ráfáel, Ádám és Ábrahám, Noé és Dávid is – velük az Atyaisten meghányja-veti, hogy, úgymond „Világ váltságára, menjen-e szent fiam!”. Maga (Benedek Attila) az Atyaisten is!
No meg (Farkas Dénes) az Ördö(n)g! Tényleg fekete, angyalszárnyú és, mint pünkösdi körmenetkor a lányok kezéből a rózsalevél hullik, hullajtja a tollát. Ez hatásos. Valamint gonoszan néz, gonoszan táncolva, bicegve lépeget, ez is.
Annás főpap (Schnell Ádám) is jó(l gonosz). Legjobb a Pilátus família (Olt Tamás és Vas Judit Gigi), ők bonyolultak.
Közismert, az utolsó szavakról az egyes evangelisták másképp írnak. János szerint „Beteljesedett”, és még a szinoptikusok is másképp tudják: Máté és Márk a 22. zsoltár 2. versét mondatja vele („Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”), Lukácsnál viszont: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” – ezt szépen megmutatják az alkotók. Ezt is. Egy pillanatra mintha „kiderülne” a kereszten, hogy a Megváltónak „jobboldalt van a szíve”, ám ez azért inkább csak kérdés formájában marad.
(a szerző író, költő)
(2017. május 9.)
