Hippolütosz
A Hippolütosz első változata megbukott annak idején. Miért?
– Mert az athéni polgárok erkölcsi érzékét felháborította, hogy Phaidra a nyílt színen vallott szerelmet a mostohafiának, Hippolütosznak. A bukás után Euripidész újraírta a tragédiát, és az Elrejtőzködő Hippolütosz című későbbi változatból kihagyta ezt a jelenetet. Ez kétezer-ötszáz éve történt. Azóta változtak az erkölcsök és a polgárok is. „Más időket élünk / a körülmények ma mások / nincsenek elnyomók, nincsenek bukások”, ahogy Peter Weiss írja.
Maga választotta Euripidészt?
– Én is. Vidnyánszky Attila javasolta, hogy görög darab legyen. Phaidra szerelme izgalmas téma. Szegény asszony történetét színre vittem már a római Seneca és az 1999-ben meghalt angol Sarah Kane feldolgozásában. Most alaposan visszaugrottunk az időben, Seneca és Kane is Euripidész művéből merített ihletet.
A szerelem vagy a tehetetlenség drámája a Hippolütosz?
– Is-is. Aphrodité istennő a darab elején közli, hogy ki mindenki esik majd áldozatául a bosszújának. A bosszú elszenvedője Hippolütosz, mert őt nem érdekli a szerelem istene, Aphrodité, mert ő csak Artemiszért rajong. Mindig megbosszulja magát, ha kizárjuk az élet egy területét. A hiú istenek nem tűrik az emberek elvakultságát. Hippolütosz mostohaanyja, Phaidra és apja, Thészeusz király – járulékos veszteségek. A történet menete a fontos, nem a kimenete, ahogy mesterünk, Brecht tanítja. Hogy nem tudjuk kikerülni a Szküllákat és Kharübdiszeket. A szereplők tehetetlenül végigélik, a nézők tehetetlenül tovább élik a maguk életét.
Nem túl szimpatikusak ezek az istenek.
– Az emberi tulajdonságok végletes megtestesítői. Kicsit sértődékenyebbek, kicsit meggondolatlanabbak, kicsit önteltebbek, mint mi. Ugyanakkor hétköznapiak, vagyis olyanok, mint az emberek. Igazából hiú és duzzogó gyerekek. És kirekesztők, ahogy szenvedélyesen élnek vagy visszaélnek a hatalmukkal. Ha Aphrodité elpusztítja Artemisz rajongó hívét, Hippolütoszt, mert nem imádja őt eléggé, akkor a vadászat istennője a szerelem istennőjének kegyeltjét, Adoniszt pöcköli le a sakktábláról.
Úgy bánnak velünk…
– …mint a legyekkel. Bámulnak egy ideig, majd agyoncsapnak.
Eléggé kiábrándultnak tűnik Euripidész.
– Cinikus, keserű és ironikus. Az emberi létezés korlátjairól beszél. Azt hiszed, hogy birtokolsz valamit, biztos tudásod van valamiről, de kiderül, hogy ez egyáltalán nincs így. Nagyon is sérülékeny minden, amit a magadénak hiszel. Nem tudsz felülemelkedni a gyengeségeiden, még az erényeid segítségével sem, mert valami mindig visszahúz. A Hippolütoszban épp a szerelem. Egyedül maradsz a helyzet kilátástalanságával, mert nem lehet jól dönteni, csak rosszul.
Meghökkentő látvány lesz a színpadon: egy ló.
– Nem a meghökkentés a cél. Egy görög drámához a színészeken kívül igazából semmi másra nincs szükség. De formát kell találni neki. A ló Artemisz istennő földi mása, akihez a címszereplőt szerelmes viszony fűzi. Hippolütosz halálát a lovai okozzák. Még soha nem dolgoztam ekkora méretű állattal. Majd meglátjuk, hogy mit tudunk kezdeni vele egy ilyen kis térben, mint a Kaszás Attila Terem. Hogy mit közölhetünk a segítségével és mit nem. A munkában Lezsák Levente kaszkadőr segít nekünk. Trokán Nóra pedig lovas és hippológus, azaz lovastanár. Tanulunk az ő tapasztalataiból is.
Egy-egy színész több szereplőt is alakít az előadásban. Miért döntöttek így?
– Trokán Nóra, Trill Zsolt is több szerepet játszik. Euripidésznél csupán három színész alakította az összes szerepet a drámai versenyen. Ezt szolgálja a darab szerkezete is: a két istennő közül Aphrodité a darab elején, Artemisz a végén szerepel. Phaidra meghal a darab közepén, és ekkor eltűnik a Dajka, megjelenik a férj. Engem vonzanak ezek a „szabályok”.
Nem kötötték meg a fantáziáját ezek a szabályok?
– Épp ellenkezőleg: jó értelemben vett virtuozitást jelent ilyen feltételek mentén életre kelteni a szöveget. A szabályok felszabadítóak, és segítenek észrevenni a darabban rejlő lehetőségeket.
Aktualizálás helyett egyfajta rekonstrukciót látunk?
– Egyiket sem. A rekonstrukció már csak azért sem jöhet szóba, mert mai ésszel felfoghatatlanul más közegben jöttek létre az akkori előadások az ókori Görögországban. Az aktualizálásnak sincs sok értelme. Rakovszky Zsuzsa fordította újra a darabot, és a nyelv igen eleven és érthető. Ez épp elég. Nem kell beleszúrni semmilyen mai szöveget, hogy meglepőnek tűnjön az előadás. Minél több rétegét szeretném megfejteni a darabnak, és ezeket közvetíteni a nézőknek. Ez is okozhat épp elég meglepetést.
Papp Sándor Zsigmond
(2017. április 6.)
