No, de ki is ez a rejtélyes Morbitzer?
Rejtő egyik kézirat-maradványának indító mondata ez. Született Reich Jenő idén lenne száztizenegy éves: már ha nem jött volna közbe olyan horderejű dolog, mint a halál, ami bizony az ember életének végtelenségét váratlanul - nyilván, hiszen végül is ki a fene várja az elmúlást - végletesen megzavarja. Ez a pesti nagydumás srác, aki alig két évvel volt idősebb nálam - itt hadd áruljam el korom, mely nem hajlott és éppúgy nem egyenes -, szóval ippeg betöltötte a harminchetediket, amikor félbeszakították őt az imént említett folyamat művelésében, mely folyamatot kevésbé szárnyaló fantáziájú stiliszták, holmi újrahasznosított papírszéleken, egyszerűen „élet”-nek neveznek.
No, de ki is ez a rejtélyes Rejtő Jenő? És hogyan van az, kérem, hogy elenyésző számú év alatt hagyta hátra azt az életművet, amit a legtöbben ismerünk. Az életművet, ami igencsak hiányos azért is, mert a hagyaték jó részét úgy vesztettük el, ahogy Potrien őrmester a sivatag közepén a bokavédőjét: rejtelmesen és megmagyarázhatatlanul. Tudható, hogy a légió kötelékében szolgáló civil, Tuskó Hopkins, hogy-hogy nem a sivatag közepén talál egy bokavédőt, amit gondosan összevág kapcának. Nos, hogy jön ez ide? - kérdezheti a nyájas olvasó és a kérdés jogos is, így azonnal kielégítem a megtisztelő kíváncsiságot. A Rejtő-hagyaték egy - sajnos nem tudni pontosan mekkora – részét egyszerűen eltüzelték, lévén a papír tulajdonsága az éghetőség, különösen, ha hideg van, meg háború és hát ilyen körülmények között kit érdekelnek holmi firkálmányok, ha az ember túl akarja élni az éjszakai fagyokat.
A hagyatéknak más részei nem semmisültek meg, viszont fogalmunk sincs róla, hogy látták-e esetleg mozivásznon, amire több nyom is egyértelműen utal. Lévén az első, második és további zsidótörvények miatt nem kívánatos, hovatovább tilos volt alkalmazni olyan egyéneket, akik voltak olyan elővigyázatlanok, hogy születésük előtt nem ügyeltek kellőképpen leendő származásukra. Hasonló végzetes hanyagság következményeképpen találta magát negyvenháromban a nagydumás pesti srác Jevdakovoban, az orosz fronton, ahol a hideg acélgolyókat legkevésbé sem érdekelte, hogy ki is a rejtélyes Morbitzer.
Amikor alig húsz évesen a nizzai egyetemre ösztöndíjat nyertem - nem, nem a makaó nevű szerencsejátékon, ami miatt a mai napig fenntartással kezelnek a hamiskártyások - elsétáltam néhányszor a kikötőbe, ahol láttam ezt-azt. Pár alkalommal magam is leültem a Palais Royal lépcsőire, ahol emezzel meg amazzal találkoztam. Korzóztam a Lafayette csarnokaiban, ahol emilyenhez és amolyanhoz volt szerencsém, és megállapítván, hogy épelméjűekre nem lehet világfürdőhelyet bazírozni, felcsaptam A tizennégy karátos autót és eldöntöttem, hogy ez a pesti nagydumás srác nekem örökre a barátom. És az a hagyaték, amit ismerünk, bőven elég ahhoz, hogy száz estet, színdarabot, képregényt, mozifilmet készítsünk belőle. Mi több, nem csupán lehetőségem, de kötelességem is szólani a barátomról, akivel soha sem találkoztam, és akiről oly keveset tudnak a konzumműveltség általános hordozói.
Szóval kíváncsian várom, hogy közelebb jussunk a válaszhoz, melyhez a kérdés:
No, de ki is ez a rejtélyes Rejtő Jenő?
Olt Tamás
(2017. január 10.)
