A miniszter felesége
Nušić Szerbia fővárosában látta meg a napvilágot, de nem szerb volt, hanem aromun, (másképpen cincárnak nevezik ezt a balkánra sodoródott román nemzetiséget). Eredeti neve: Alchiviadi al Nusha. Az Osztrák-Magyar Monarchiába született, és lett a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, aztán a Jugoszláv Királyság polgára. Volt ellenzéki és kormánypárti, hivatalnok és diplomata, többszörös színházigazgató – de mindenekelőtt író. Saját nevén és álnéven (Ben Akiba). Termékeny volt és sokszínű: írt regényt, novellát, tárcát, cikket, riportot és önéletrajzot. És egy sor drámát, közülük vígjátékaival aratott sikert. Az egy generációval korábbi Jovan Sterija Popović mellett Nušićot emlegetik a modern szerb drámairodalom megteremtőjeként.
Nušić hatalmas életművet hagyott hátra, de leginkább vígjátékíróként maradt fenn a neve. Még nem volt húszéves, amikor megírta az elsőt, A népképviselőt (a kézirat a rendőrségen végezte). Élesen kritikus hangvételű későbbi vígjátékai között pedig olyan is akad, amelyet maga Nušić sem tűzött műsorra az általa vezetett színházakban, mert tudta: a politikai botrány őt is elsodorná.
1928 fontos év. Ekkor születik egy komédiája a hirtelen magas polcra kerülő férje farvizén evező vérbő asszonyságról, aki fenekestől felfordítja környezete és családja életét, amikor elérkezettnek látja az időt arra, hogy rendbe tegye családja zilált anyagi helyzetét, és népes rokonságának is jutasson ezt-azt. A szálakat mozgató perszóna: a miniszter felesége.
A bemutató hatalmas sikert (és bevételt) hozott Nušićnak, aki ezután sorra írta vígjátékait: Mister Dollar, A gyászoló család, A Jugoszláv Emancipált Nők Egylete, Belgrád régen és most, Dr. Utolsó darabja, amelyet a halála évében mutatnak be, szintén siker: A megboldogult.
Nušić „élete elején és végén ragaszkodott a régihez”, vagyis a jól megírt komédiákhoz, „közben becsületesen és hasztalanul megpróbált valami mást kitalálni” – írja Spiró, és hozzáteszi, hogy ez a sokszínű ember „mint jelenség talán modernebb a darabjainál. De van okunk feltételezni, hogy a művészetben a modernség nem mindig értékmérő. Legalábbis a színházban sok minden másképpen van.”
(2016. december 6.)