Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. április 19. - Emma Napja

Csanádpalotai Vitéz lélek

Kelemen László, az első magyar színtársulat megteremtője. Csanádpalotán hunyt el, 1814 karácsonyán. Halálának  200. évfordulóján a Nemzeti Színház társulata A Vitéz lélek című előadással tisztelgett emléke előtt. November 15-én Aradon, a színház avatásának 140. évfordulóján mutattuk be Tamási Áron példázatát, majd másnap Csanádpalotán vendégszerepeltünk - folytatva határon túli és magyarországi vendégjáték-sorozatunkat. A városban egy maroknyi csapat 1993-ban hozta létre a  Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítványt, amely az életmű méltó őrzését, szellemének továbbéltetését tűzte ki célul.
 

 
Előadás előtt a társulat tagjai megkoszorúzták Kelemen László sírját, a Művelődési Házban pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet erre az alkalomra készített Földön járó csillagok kiállítását tekinthette meg a közönség, amely innen a Nemzeti Színházba kerül, hogy aztán útjára induljon a magyarországi és határon túli színházakba. 
 

 
A Nemzeti Színház először 20 évvel ezelőtt  hozott előadást Csanádpalotára. 1994-ben Sütő András: Advent a Hargitán című drámáját mutatták be a Művelődési Ház színpadán. Az akkori előadás felajánlott bevétele indíthatta el a Kelemen László Emlékpark kialakítását, a mostanié az Alapítvány további terveinek megvalósulását segíti.
 
(A)

(2014. november 17.)