Részlet A. Szabó Magda beszédéből, elhangzott 2014. szeptember 22-én, Lukács Margit emléktáblájának avatásakor (Budapest VIII. ker., Vas utca 2/b)
Összeszámolni is nehéz, hogy hat évtized színházi estéin Lukács Margit a női sorsok milyen változatosságát élte meg. A drámairodalom hatalmas szerepei mellett gyorsan ellobbant darabok alakjai váltogatták egymást. De ő mindent azonos igénnyel próbált délelőtt és játszott esténként.
Amit ő tudott, az a kivételesek adománya volt. A Csongor és Tündében Nemzeti tagságának idején az Éj királynőjének monológja csak az ő szerepe volt; színházának nyolc felújításában mondta Vörösmarty apokaliptikus látomását.
Jelenát 1952-ben alakította a Ványa bácsiban, s rádiófelvétel igazolja, hogy a most 100 éve született halhatatlan színházi ember, Gellért Endre rendezésében 8 év múltán, az 1960-as felújításban is varázslatos-érzéki asszonyként élte szerepét.
A.Szabó Magda
És Madách Tragédiája! Csaknem negyedszázadon át volt ő az örök Éva. Változatos rendezői értelmezésekben, de változatlan hőfokú hitelességgel lépdelt korokon át. „Lírai ellágyulása a szerelmi jelenetekben s az utolsó színben, heroina keménysége Athénban, vad szenvedélykitörés” – dicsérte Kárpáti Aurél. S amikor 1954-55 telén nyolc évi tiltás után újra műsorra kerülhetett Madách műve, Lukács Margit a jegyért a Rókus kórházig álló sokadalom látványában érezhette hivatásának értelmét. Írások sokasága méltatta Éváit, de az emlékezők szerint játékát megrendítően személyessé azok a pillanatok avatták, amikor az Athéni színben és a Falanszterben gyermekéért is aggódott. Ami neki nem adatott meg: anyai érzését töltötte be a Tragédia záró pillanata, amikor sokszáz estén szárnyalóan jelentette Éva örömhírét.
Nemzetijéhez való ragaszkodását nemcsak megélt szerepei igazolták. Fényt adott a premiereknek, mert amikor tehette, jelenlétével tisztelte meg játszótársait, s rangja volt annak, ha valakinek gratulált. Szívesen beszélgetett fiatalokkal szerepről-színházról, tágabb igénnyel a művészetről, mert Lukács Margit mágneses erejét műveltsége is jelentette. Elhunyt játszótársait sosem feledte; temetőbeli emlékezéseken, emléktáblák koszorúzásán mindig megjelent, s túl a nyolcvanon is elbuszozott Békéscsabára 1995 telén, hogy végső búcsút vegyen Sík Ferenc főrendezőtől.
Lukács Margit
Mert vallotta: élők és holtak összetartoznak. Lukács Margit hívő lélekként mondta Pál apostollal: „Bennünk pedig Krisztus értelme van”. A szeretet, a másokkal való törődés emlékezetes jeleit említik mindazok, akik a közelében élhettek. Ezek közül csak egyet idézve: az Advent a Hargitán századik előadását az ő kék-kosztümös eleganciájú jelenléte is ünneppé avatta 1988 tavaszán. A játék után betért kollégái öltözőjébe, s egy-egy kézzel faragott kopjafás tollat ajándékozott Sütő András aranycsapatának.
(2014. szeptember 22.)