Boldogságlabirintus
Játék a szerepekkel
A színészé a szerep. Az újságíró szerepe, hogy kérdéseket tegyen fel. Ezúttal azonban kicsit minden másképpen van. Az interjúkat a darab egyik szerzője készítette (Kovács-Cohner Róbert, aki „civilben” egyébként újságíró is), álneveken: négy újságíró szerepébe bújt, és nem a szereplő színészekkel, hanem egyenesen a szerepekkel beszélgetett. Az itt olvasható interjúk tehát egy valóságos darab fiktív szereplőivel készült valóságosan fiktív beszélgetések. Amelyek természetesen „most” készültek – valamikor a 70-es és a 80-as évek fordulóján.
Bár címe, száma szigorúan titkos, munkatársunk mégiscsak felkutatta Sámuel Bence ex-nejét, Hofman Évát. A gyönyörű és szintén tehetséges hölgy La Palma festői szigetén él, szemmel láthatóan bőségben és boldogságban. A Művész Hírlap kérdéseire – Évához méltóan almát eszegetve – szívesen és jókedvűen válaszolt.
Éva, nem titok, hogy mi régről ismerjük egymást. Az olvasók kedvéért elmesélnéd, hol és hogyan ismerkedtél meg Sámuel Bencével?
– Az Akadémián láttam meg először: zárkózott volt, behúzódott a házába, mint a csiga. Hiába kerülgettem. Egyszerűen fel kellett törnöm, mint az osztrigát, hozzá kellett férnem!
Gyönyörű lány voltál, neked udvarolt a fél Akadémia. Mégis, miért pont Bence?…
– Mert tündöklően tehetséges volt. Világított, vakított a tehetsége, meg kellett őt szereznem magamnak. És félre ne érts: Bence talpig férfi volt, az is maradt. Elveihez, elképzeléseihez a végletekig, makacsul, bolondul hűséges. Hogyan is sejthettem volna, hogy éppen ez a tulajdonsága lesz az, ami majd szétválaszt bennünket…
Magyarázd ezt meg, kérlek.
– Bence otthon nem tud érvényesülni. Ez az eltelt évek alatt feketén-fehéren kiderült, és ezt én itt, La Palmán már nyugodtan kimondhatom. Nem becsülik meg a tehetségét, anyagilag legalábbis nem. Ne csóváld a fejed, ez nagyon fontos! Bencének ahhoz, hogy alkotni tudjon, biztos egzisztenciára lenne szüksége. Hogy ne kelljen filléreskednie. A napi gondok, lakbér, gázszámla felemésztik, felőrlik a művészt. És nem csak erről van szó. Otthon, ezt te is jól tudod, Bence nem lehet szabad. Korlátok közé zárva alkotni? Abszurdum… Bencének ki kellett volna vándorolnia, hívtam, hívták, lett volna hová. De ő megmakacsolta magát. Csúnyán váltunk el, de azóta is segítem. 50 képét kihoztam, pár írását is fordíttatom.
Te viszont kint maradtál…Hogy élsz itt, a Kanári-szigeteken?
– Jókedvben, bőségben. A párom műgyűjtő, elhalmoz mindennel, még ki sem mondom, mit szeretnék, már ott is terem. Utazgatok, hamarosan Pestre is megyek hozzá. Áll még a Nárcisz? Jól vagytok, fiúk?
Sose jobban! Nem lehet, hogy egyszer újra egy pár lesztek? Olyan szépek voltatok együtt…
– Soha ne mondd, hogy soha. Bár, úgy tudom, Bence most boldog az új párjával… valami Mari, azt hiszem. Remélem méltó párja lesz Bencének. Ha így lesz, legyenek is boldogok, szívből kívánom. Akkor is, ha ennek az az ára, hogy nekem Bence nélkül kell élnem.
„Erdős Miklós”
(2014. március 17.)
