Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Keresés A liberalizmus diszkrét bája kulcsszóra

Találatok a hírek között
  • Elhunyt Csurka László színművész

    A Nemzeti Színház mély fájdalommal tudatja, hogy életének 85. évében elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, aki 1959-2000 és 2018-2020 között volt a Nemzeti Színház társulatának tagja. Csurka Lászlót a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. 
  • De senectute: az öregségről

    A Nemzeti Színház 2022/2023-as évadának első bemutatója szeptemberben Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabja lesz. Ebből az alkalomból jelentetjük meg ezt a beszélgetést, melynek témája az öregedő ember perifériára szorulása és az öregkori erotika szépsége. Szóba kerül benne Hubay Miklós először 1959-ben bemutatott drámája is, az egykori szerelmespár kései egymásra találásának története, amelynek főszerepeit egykor olyan feledhetetlen magyar színészek alakították, mint Tolnay Klári és Sinkovits Imre.
  • Folytatódik az amatőr társulatokat támogató Pajtaszínház mintaprogram

    Folytatódik a vidéki amatőr színjátszás hagyományainak felélesztését célzó Pajtaszínház mintaprogram, amelynek 19 színjátszó csoportja a Pajtaszínházi Szemlén mutatkozik be 2017. január 23-án és 24-én a Nemzeti Színházban. 
  • Évadzárás 2016/2017

    Június 2-án évadzáró társulati ülésünkkel lezártuk a 2016/2017-es évadot, ahol Vidnyánszky Attila értékelte az elmúlt évad eseményeit és beszélt a jövő évad terveiről is. Ezt követően pedig átadta a Nemzeti Színház által alapított Szörényi Éva-, Sinkovits Imre-, Német Antal és a Kulissza-díjakat. Mind a négy elismerést belső szavazással ítéljük oda annak, aki a legtöbbet tett a színházunkért.
  • Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Olekszandr Bilozub ukrán színházi rendező, jelmez- és díszlettervező

    Április 18-án ünnepélyes keretek között vehette át Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését Olekszandr Bilozub ukrán színházi rendező, jelmez- és díszlettervező. A díjat Íjgyártó István rendkívüli és meghatalmazott nagykövet adta át Magyarország kijevi nagykövetségének dísztermében.
  • MITEM-krónika 14. rész – Kortárs klasszikus (Médeia)

    Hazai produkcióval, a Nemzeti Színház Médeiájával folytatódott a MITEM programja. Bár azt is mondhatnánk, vérbeli MITEM-produkciót láthattunk, mert a rendező, Eirik Stubø éppen a találkozónak, a korábban itt látható előadásainak köszönhetően kapott lehetőséget arra, hogy színre vigye ezt a darabot a budapesti teátrumban. 
  • Csütörtökön mutatjuk be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban

    Október 20-án, csütörtökön mutatjuk be az Egri csillagok című előadásunkat a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közösen az MVM Dome-ban. A 2018-ban született előadásból a minden eddiginél nagyobb térben lényegében egy új produkció készül - mondta Vidnyánszky Attila rendező. A bemutató időpontja közel esik Gárdonyi Géza halálának centenáriumához (1992. október 30.), az előadás az író emléke előtt is tiszteleg. 
  • Széljegyzetek

    a budapesti Nemzeti Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös Lear királyáhozMindig is úgy képzeltem, a színházi előadás beteljesülése azon múlik, hogy a színen megvalósul-e a halálugrás - kezdi írását Sebestyán Rita, aki követte a két színház művészeinek próbáit és tapasztalatait, gondolatait az Ellenfény című folyóirat felkérésére papírra vetette.
  • Vízkereszti Kölyöknap

    Vízkereszti Kölyöknapunkat január 11-én vasárnap tartjuk a Nemzetiben. Persze, hogy tudjuk, vízkereszt valójában január 6-a, kedd, de mi azt szeretnénk, hogy sokan jöjjenek hozzánk meséket és muzsikát hallgatni, játszani, ahogy azt az adventi időszakban is tették. Tehát szeretettel várunk mindenkit vasárnap 10 órára. Kattintson a részletes programért a tovább feliratra.
  • Tehetség Határok Nélkül 2017

    A Tehetség Határok Nélkül gála a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyből nőtte ki magát. Az első versenyt 2011-ben rendezték a gyermekvédelmi alap- és szakellátásban nevelkedő gyermekek, illetve utógondozásban nevelkedő fiatalok részére, Cseppsztár címmel. A következő évtől lett Varázscsepp a versengés neve és évről-évre több fiatalt mozgósított. Mára az anyaországi gyerekek mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai gyerekek, együttesek is.
  • MITEM-krónika 15. rész – Valóságos illúziók (Bells & Spells)

    Varázslatos, kedves, játékos világba szippantotta a MITEM közönségét két estén is a Victoria Thierrée-Chaplin rendezte Bells & Spells előadása, amely igazából behatárolhatatlan műfajú, nem igazán cirkusz, nem igazán színház, és mégis egyesíti mindkettő legjavát, elbűvölő könnyedséggel.
  • Új képek honlapunkon

    Egy csokorra való fotóval egészült ki Törőcsik Mari születésnapi gálaestjéről szóló beszámolónk. Sándor Katalin képei bepillantást engednek a gálaestet követő fogadás forgatagába is. A fenti képen a művésznő öltözője