Pálfi Ágnes – Szász Zsolt
A küszöbön-lét szín-terei
Gyorsjelentés a 2021-es MITEM-ről
Most, amikor 2022 januárját írjuk, már egyre inkább az foglalkoztatja színházunk rendezőit és dramaturgjait, mi áll majd a 2023-ban Magyarországon rendezendő Sz...
Pálfi Ágnes – Szász Zsolt
Most, amikor 2022 januárját írjuk, már egyre inkább az foglalkoztatja színházunk rendezőit és dramaturgjait, mi áll majd a 2023-ban Magyarországon rendezendő Sz...
Színházi Olimpia
Vidnyánszky Attila már beregszászi társulatával részt vett 2001-ben a Moszkvában rendezett harmadik Színházi Olimpián. Minek köszönhető, hogy csaknem két évtize...
A képzőművészettel képtelen vagyok szakítani, pedig már próbáltam, de valamelyik kanyarban mindig előmbe áll. Jelenleg, hogy a járvány miatt nincsenek előadások...
Januári lapszámunkban jeleztük, hogy legközelebb a farsangról fogunk beszélgetni, mert az ünnepi kalendárium rendjét is követni szeretnénk. Ugyanakkor a teljes...
Szász Zsolt
Aktuális ismét felhívni a figyelmet arra a vitára, mely a 2018/19‑es nemzeti alaptanterv kapcsán robbant ki. Az előző előadásban Windhager Ákostól az Erkel-oper...
Milyen idea élt Katona Józsefben a színházról? Ha erre keressük a választ, érdemes felütnünk a drámaíró értekezését, amely 1821-ben, két évvel a Bánk bán végleg...
Apai nagyapám francia volt, egy észak-francia kisvárosban született, és az École d’horticulture de Versailles-ba járt, ahol 1887-ben megjelentek a Légrády-testv...
Én mindig az embert próbálom a maga kis- és nagyszerűségében elemezni, a belső világát és a fejlődését megmutatni. A filmben és a színházban is. És – ahogy már...
Ritka alkalom, hogy két élvonalbeli budapesti színházban egyidejűleg látható ugyanaz a mű. Az Európa-szerte egyre népszerűbb kortárs szerző, Ivan Viripajev Rész...
Csak azért felvételiztem a jogi egyetemre, hogy a környezetem megnyugodjon. Édesapám azt mondta: „Fiam, ember légy!” Erre én azt kérdeztem: „Hogyan?” – „Hát úgy...