Három lelki alkat, három életstratégia, három sors. A gyilkosé, az áldozaté és az élettel kiegyezőé. A Nemzeti Színház fiatal művészei a Rocco és fivéreiben játszott szerepeikről mesélnek.

Az érzéki

Bordás Roland – Simone

– Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amikor megállunk egy kis számvetésre, hol is tart az életünk, a hivatásunk kiteljesedése. Honnan jutottunk el idáig, és merrefelé tartunk? Simone Parondi, Rocco testvére viszont – ahogy a fiúk bekerülnek a városba – nem vet számot a jelennel, és elfelejti a múltját. Mindig a jövőbe tekint: mi lesz, ha megnyeri a következő bokszmeccset, ha bajnok lesz, ha még több pénzt keres? De ő nem eredendően ilyen, hiszen a fiúk egy alomból származnak, a bokszklubba kerüléséig Simone is egy csibészes, vagány, kíváncsi srác, falusi, akit izgat a nagyváros, Milánó, aki ki akar mindent próbálni. Falusi emberként én is ismerem Simone rácsodálkozását a nagyvárosi éjszaka mozgalmasságára. Ő így kiált fel: „Micsoda fények, mintha nappal lenne!” Mint egy vadászkutya, akit nem hagynak nyugton a szagok, úgy veti bele magát az élet sűrűjébe. A sportsikerei ráadásul megerősítik a hajlamaiban, hiszen több pénzt keres a boksszal, mint a többi Parondi fiú munkásként. Érzéki viszonyt alakít ki az élettel, ami nem kíván túl sok gondolkozást. Ez a Nadia, a szép prosti által felkorbácsolt érzéki hajsza azonban végzetes csapda lesz a számára.

A lelki ember

Barta Ágnes – Nadia

– Ami Simonénak a bokszring, az Nadia számára az utcasarok. Mindketten a gyors sikert választják, a könnyebb utat, de nem eleve romlottak. Visconti is hasonlóan ítélhette meg ezt, legalábbis a színészválasztás erre utal. Ha felidézzük a filmben Nadiát alakító Annie Girardot arcát, a legkevésbé sem egy utcalány néz vissza ránk. A környék valószínűleg nem is veti meg, kedvelik, köszön neki a pék, a szomszéd. Az előadásban mi sötétebbre is festjük Nadia karakterét, és jobban megmutatjuk, hogyan használódik el ez a lány. Ezt persze folyamatként ábrázoljuk a színpadon: a darab elején még Nadia válogat a férfiak között, nem megy el mindenkivel, de idővel annyira lepusztul, hogy már csak sodródik a mocsokban. A sérülés, amit elszenved, olyan nagy, hogy önpusztításba kezd. Ott már nem válogat… Közönségessé válik. Pedig Nadia személyiségében – hiába prostituált – nem a szexualitás a legfontosabb vonás. Ő sokkal inkább lelki, mint agyi vagy testi ember. Ezért is veszi észre Roccót, akit megismerve Nadia is új életet kezd: tanul, rendes munkát keres. Ennek a felismerése a Roccónak tett vallomása: „Megtanítottál szeretni.” Addig túlélő volt, aki feltalálja magát, s rögtön bárhol otthon érzi magát, de Roccóval egy olyan világot ismer meg, ahonnan viszont már nem tud visszatérni az utcasarokra…

A realista

Mészáros Martin – Ciro

Ciro karakterének talán a kettős természete a legizgalmasabb. Egyrészről józan ember, aki tudatosan megéli és kimondja, hogy minden reggel fel kell kelni, dolgozni kell menni – a szorgalmas munkával megkeresett pénzt pedig rendre leadja édesanyjának. Milánóban éppúgy meg tudja valósítani ezt az életstratégiát, mint odahaza, a délolasz faluban, ahonnan elköltöztek. Talán ezért sem érez nosztalgiát. Két lábbal a földön áll, legyen az agyag vagy beton. Ciro a mai világban már nem lehet egyszerű gyári munkás – mint Visconti filmjében –, ezért az előadásban nem is a futószalag mellett, hanem mérnökként dolgozik, és szépen lépeget fölfelé a ranglétrán. Józanul, tudatosan építi az életét. Emellett gondoskodó, sőt atyáskodó testvér, aki szívesen foglalkozik a legkisebb fiúval, Lucával. Ugyanakkor van a személyiségének egy ugyanilyen erőteljesen kirajzolódó arcéle: az igazságérzet nagyobb benne, mint az irgalom a rossz útra tévedt testvére, Simone iránt. Ki is mondja: „Nem szabad mindenkinek megbocsátani.” Tulajdonképpen megtagadja a testvérét. Realista, túlságosan is realista…

Az előadást 16 éven aluliaknak nem ajánljuk! 

(2019. szeptember 18.)