Kritika
Az 1970-es évek nagy budapesti felfedezettjei az erdélyi drámaírók. Páskándi Géza Vendégsége 1972-ben, később Sütő András darabja, a Csillag a máglyán óriási szakmai és közönségsiker, a Víg és a Madách Színház áldásos rivalizálása is az erdélyieknek kedvez. Ebben a sikerszériában mutatja be a Gyulai Várszínház Székely János Caligula helytartója című munkáját, hat évvel a megszületése után, 1978-ban. Bár Harag György rendezését viszonylag kevesen látják, a kritika ódákat zeng a címszerepet ragyogóan alakító Lukács Sándorról és a zsidó főpapként megrendítő Őze Lajosról.
Hogy mi jön ezután? Sütő András és Páskándi Géza jó ideig állandó szerzője lesz a magyar színházaknak, Székely Jánost pedig évtizedekre elfelejtik. Aztán több mint negyven év múlva fordul a kocka, míg Páskándiról és Sütőről alig-alig hallani, egymást érik a Caligula bemutatói, s közben az olvasók az 1992-ben meghalt Székely verseit, esszéit, elbeszéléseit is felfedezik…
Maga a szerző, a költő-filozófus-elbeszélő is könyvdrámának tartotta a Caligulát, s most a Nemzetiben a nézők közel két órán át szinte lélegzetvisszafojtva figyelnek. Szívesen mondanánk, hogy hála a filmrendezőként jól ismert Szász János színpadi víziójának, de elismerésünk nem vinne közelebb az igazsághoz. Örömmel írnánk a lelkes fogadtatást a Nemzeti remek színészei számlájára, de az ő méltatásuk ezúttal aligha lenne elegendő ahhoz, hogy felfedjük a siker titkát. Meggyőződésünk, hogy a közönség elismerése mindenekelőtt a darabnak szól, Székely János kétségbeejtően tiszta gondolatainak, éleslátásának, a sallangmentes dialógusoknak, a nyelv szépségének. Úgy tűnik, a sok színpadi és nyelvi bűvészmutatvány, sokszor cinikus mellébeszélés után, a néző kiéhezett a „komoly” szóra, értékeli, hogy felnőttnek tekintik. És Székely ezt teszi.
Maga a történet viszonylag egyszerű: Caligula jeruzsálemi helytartójának, Petroniusnak el kell helyeztetnie a császár szobrát a zsidó szentélyben, jelezve, hogy a meghódított tartományban a császár az isten. Azt hiszi, könnyű dolga lesz, végtére is a zsidók a szobortól még imádkozhatnak a templomban az ő Istenükhöz. Barakiás főpap azonban a közösség nevében hevesen tiltakozik. Petronius lassan meghajlik az érvek előtt, próbál segíteni, de miután a császár mégis visszavonja a zsidó királynak tett ígéretet, úgy dönt: élete árán is kitart a zsidók mellett. A halálra készül, amikor kiderül: a császár meghalt, érvényüket vesztették parancsai. Petronius tehát nem kap mártírglóriát, és kiderül, hogy hűséges tisztjei, akiket árulónak gondolván kivégeztetett, ártatlanul haltak meg. Caligula helytartójaként maga is Caligula lett. (Mint Illyés Gyula mondja: „Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban… Magad is zsarnokság vagy”)
A történelmi drámák nagy tehertétele, ha a közönség nem pontosan ismeri a szereplőket és korukat. Székelynek nincs ilyen gondja: Caligula hisztérikus kegyetlensége, lovának szenátorrá történt kinevezése közszájon forog. A zsidó vallás, a mózesi hit alaptételei is közismertek. Petronius és Barakiás vitája tehát nem igényel epikus bevezetést és kommentárt, így azonnal filozófiai magasságokba emelkedik, két világkép, morális alapállás csap itt össze, mint minden nagy tétre menő disputában.
Tudjuk, minden történelmi dráma áthallásos mű, de az igényes néző ösztönösen is azt becsüli, ha nem szellemesnek vélt kiszólások, erőltetett aktualizálás keretében mondják ki a szereplők a szerzői vagy rendezői véleményt saját korukról, a máról.
Szász János rendező érdeme, hogy ezt a csapdát kikerülte, Székely drámáját játszatta el, s nem annak önkényes olvasatát. Ami mozgalmasságot, illetve mozgást bele lehetett vinni ebbe az alapvetően statikus darabba, belevitte. Valódi funkciót kapott a színpad fölött függő hatalmas szobor, de a többi díszletjelzés is.
Trill Zsolt élete talán legnehezebb szerepét kapta meg, és megint kiderült, hogy mindent tud nemcsak a színházról, hanem a világról és önmagáról is. Horváth Lajos Ottó Barakiásként kevesebb lehetőséget kap, de ő is meggyőző. Bodrogi Gyulának csak pár lépést kell tennie a színpadon, s máris felforrósodik a levegő. Rácz József, Kristán Attila és Bordás Roland nagy alázattal, tehetséggel játszanak az előadás sikeréért.
Székely János tehát megérkezett a Nemzetibe. Vajon követi-e Sütő András és Páskándi Géza?
a szerző kulturális újságíró, szerkesztő,
könyvkritikus
(2019. január 10.)
