Caligula helytartója, rétegek és dilemmák – Szász János rendezésével folytatódott a MITEM

Meddig kell, illetve lehet kiszolgálni a hatalmat? – ez a fő kérdése Székely János Caligula helytartója című darabjának. Pontosabban az egyik, mert mint az a tegnap esti pódiumbeszélgetésen kiderült, mindenki más-más üzenetet dekódol, s más-más réteget vél benne felfedezni. Abban azonban minden jelenlévő egyetértett, hogy a Szász János rendezte előadás remek vitaindító, mozgalmas és feszültségekkel teli, s nem utolsó sorban életre szóló élményt ad.

A szálak Gyuláig vezetnek

A közönségtalálkozót Kulcsár Edit, a Nemzeti Színház dramaturgja moderálta, aki kezdésképpen elmondta, hogy Székely János e darabját, azaz vitadrámáját először Gyulán, a Várszínházban 1978 nyarán, Harag György rendezésében mutatták be – akkor Petroniust Lukács Sándor, Barakiást Őze Lajos játszotta. Becsület, hit, erkölcs, árulás, felelősség és felelősséghárítás, megalkuvás, hatalomhoz való viszony és lelkiismeret – Kulcsár szerint ezeket a témákat járja körbe az előadás, s az egyik, ha nem a legfontosabb üzenete abban az ölelésben bújik meg, ami Barakiás, a zsidó főpap és Petronius között történik. Az üzenet így szól: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 22,39.)

„Harag György mellett tanultam meg, hogyan kell a színészeket szeretni. Az egész próbafolyamat olyan volt számomra, mint egy iskola, maga az előadás pedig elemi erővel hatott rám – emlékezett vissza Szász a negyven évvel ezelőtti munkára, s elárulta, hogy éppen a Harag-adaptációval kapcsolatos elfogultsága miatt utasította el először a Nemzeti Színház felkérését. – A feleségem beszélt rá, hogy színre vigyem a Székely-darabot. Beadtam a derekam, és egyáltalán nem bántam meg. Már az olvasópróbán elpárolgott minden félelmem, átrendeződtek a hangsúlyok, eloszlottak az összehasonlítás-dilemmák, helyükbe újak kerültek.”

Az embert összenyomó prés

A darabban Petronius szíriai helytartót alakító Trill Zsolt elmondta, hogy számára a Székely János darabja Isten kereséséről szól; figurája hatalomhoz való viszonyát illetően pedig így nyilatkozott: „Petronius a hatalom birtokosa, de alárendelt is egyben. Teljhatalma ellenére hierarchikus rendszerben, társadalmi gúlában él – felette és alatta is van valamiféle prés, ami olykor összenyomja. Mindent megtesz azért, hogy emberhez méltó döntést hozzon abban az embertelen világban, amelyben él, de nemigen tud pozitív hőssé válni.”

Rácz József a szerepével, Deciusszal kapcsolatos dilemmákról beszélt: „Számomra a darab többek között azt is kutatja, hogy meddig maradhat az ember tisztességes, ha hatalom kerül a kezébe, illetve hogy mikor szólal meg az emberben a lelkiismeret és a morál. Decius megtanult túlélni. A rendszer megtanította arra, hogy olyan dolgokat is megtegyen, amikkel egyébként nem ért egyet. Ha érdekei úgy kívánják, aljassá, korrupttá válik. Lehetséges, hogy én teljesen mást gondolok a szerepemről, mint amit a szerep gondol önmagáról az adott drámai helyzetben, de hát éppen az a kihívás a próbafolyamat során, hogy leküzdjük a szerepet és a színészt elválasztó távolságot.”

Aktuálpolitizálás nélkül is eléri a célját

A közönségtalálkozó egyik nézője azért kért szót, hogy hangot adjon véleményének, miszerint szerencsére nincs az előadásban nyoma erőltetettségnek és görcsösségnek, s bár áthallásos a darab, a rendező – nagyon okoson – nem aktuálpolitizál. Annak köszönhetően, hogy az effektek nem nyomják agyon az egyes jeleneteket, a néző teljes mértékben a szövegre tud figyelni és átadhatja magát a Szász-féle szószínháznak. Volt, aki életre szóló élményként aposztrofálta a produkciót, s volt, aki szerint a Caligula helytartója nemcsak a zsidóság és a kereszténység, valamint a hit és a hatalom szembenállásáról szól, hanem a magyar nemzeti azonosságtudat kérdését is feszegeti (Székely János erdélyi magyar volt, édesapját rendszerbírálatáért letartóztatták, börtönre ítélték). A jelenlévők közül abban mindenki egyetértett, hogy a Caligula helytartója mozgalmas, feszültségekkel teli, fajsúlyos kérdésekkel foglalkozó előadás, amely – ahogy a rendező fogalmazott – minden korszakban „benne van a levegőben”, kritikusa a tegnapnak, a mának és a holnapnak is.

Jónás Ágnes

(2019. április 18.)