Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. november 23. - Kelemen, Klementina Napja

Háttér

Szent szörnyetegek

Színészdarab

Jean Cocteau és a Szent szörnyetegek

Az ideiglenesnek szánt Eiffel-torony megnyitásának évében született. Annak a pezsgő világvárosnak szimbóluma ez az épület, amelynek kiemelkedő alkotóival Cocteau baráti, művészi kapcsolatban állt: Apollinaire, Picasso, Proust, Gide, Stravinsky, Honegger, Poulenc, Claudel… ízelítő egy hosszan folytatható szédületes névsorból. Chaplin azt nyilatkozta, azért szereti Franciaországot, mert ott létezhetik, élhet és dolgozhat olyan ember, amilyen Cocteau.
Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta a Nemzeti Színház bemutatójában, 2017 |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt


A „monstre sacré” vagyis „szent szörnyeteg” kifejezést, ha nem is Cocteau találta ki, de rengeteget használta. Számára a „szent szörnyeteg” kivételes, lángoló, szélsőséges, már-már groteszk személyiség. Cocteau valóban csodálta Sarah Bernhardt-ot, Mounet-Sullyt és kora más nagy színészeit, élet- és művésztársa is színész volt: Jean Marais.

 

A Szent szörnyeteg című darabját Yvonne de Bray színésznőre írta Marais kérésére. Bray többször dolgozott Cocteau-val, játszott többek között legismertebb színdarabja, a Rettenetes szülők ősbemutatóján, és filmjeiben is.

Jean Cocteau
(Maisons-Laffitte, 1889 – Milly-la-Forêt, 1963)


Sok zseniális társával ellentétben a jómódú polgári családból származó Cocteau sosem nélkülözött, és mellőzöttségben sem volt része. A 20. századi francia művészeti élet polihisztoraként tartják számon: költő, regény- és drámaíró, esszéista, filmrendező volt, aki írt ballettet, forgatókönyveket, szerzett zenét, rajzolt és festett is.

Még nem volt húsz, amikor megjelent első verseskötete. Készített modern átiratokat antik mítoszokból (Antigoné, Orpheus, Oidipusz). Az 1929-ben megjelent Vásott kölykök című regénye nagy sikert aratott, akárcsak a Rettenetes szülők című színdarabja.

Az 1930-as években már filmet forgatott. A leghíresebb mozija az 1946-os A szépség és a szörnyeteg. Az 1950-ben készült Orpheus elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját és a Brit Filmakadémia elismerését is.

Első szerelmének halála után huszonévesen ópiumista lett (a gyógykezelés alatt megtért). 1937-ben A kerekasztal lovagjai című darabjának főszerepét a későbbi francia filmsztár, Jean Marais alakította, aki élethosszig tartó szerelme, titkára és alkotótársa volt. 1960-tól visszavonultan élt Párizs melletti otthonában.

Cocteau egy jegyzetében említést tesz arról, hogy a világháború hipnózisa alól akarta felszabadítani ezzel a könnyed és szórakoztató darabbal a közönséget. A Szent szörnyetegek ősbemutatójára 1940-ben a párizsi Théâtre Michelben került sor – a kritikusok fanyalogtak, a közönség ünnepelt. Az azóta is népszerű és hálás színészi alakításokra alkalmat adó művet sokszor bulvárdarabként, jobb esetben is vaudeville-ként viszik színre. Egy 1993-ban készült filmben az akkor már 80 éves Jean Marais is eljátszotta a férfi főszerepet a francia filmművészet Hollywoodban is népszerű sztárjával, Michèle Morgannal az oldalán.

A Szent szörnyetegek magyarországi ősbemutatója 1945 novemberében a Nemzeti Kamara Színházban volt. Az előadást Ráday Imre rendezte, aki Bajor Gizi partnereként a férfi főszerepet alakította.

S hogy mit jelentett Cocteau számára a színház? Nemcsak a színészekről szóló Szent szörnyetegekben vallott erről, hanem az 1962-es első Színházi világnapra küldött üzenetben is.

„A színház kivételes adottsága, hogy a deszkákon találkozik a történelem, amely az idő múlásával hamissá, és a mítosz, amely az idő múlásával egyre erőteljesebbé válik. Bizonyára nagyon előnyös lenne, ha bejönne egy fakír a nézőtérre, és hipnotizálná a közönséget, hogy meggyőzze róla, micsoda rendkívüli előadást lát. Sajnos, ilyen fakír nem létezik, és a drámaírónak kell szerény eszközeivel ezt a kollektív hipnózist előidéznie (…) Ez a jelenség megtörténik, és előfordul, hogy a nézők egy csoportja feladja egyéniségét egy különös gondolat kedvéért, amelyet magáévá tesz, és amellyel együttműködik. Ez a csoport egyetlen, majdhogynem gyermeki lelkületű személlyé válik, gyermekivé, hiszen a legjobb közönség még mindig a bábszínházi, és a miénk akkor lehetne egy szinten vele, ha képes lenne elveszíteni gőgös ellenállását, és olyan állapotba kerülni, hogy bekiabáljon, például, Oidipusznak: „Ne vedd el Iokasztét, ő a te anyád!”

A valódi rajongás nem közhelyek csereberéjén keresztül fejeződik ki, hanem éppen ellenkezőleg, olyan gondolatok megosztásával, amelyek nem a mieink, de végül már azt érezzük, akár a mieink is lehetnének. Ez tehát a szerelem egy formája, mivel a szerelemben az ellentétek összeházasodnak. (…) A színházi világnap e szép házasságok eseményét ünnepeli, ahol az egyes szám és a többes szám, az objektív és a szubjektív, a tudatos és a tudatalatti, felmutatják a csodálatos szörnyeket, amelyek belőlük születtek.”

1963. október 11-én értesült barátja, Edit Piaf haláláról. „A hajó elkezdett süllyedni, ez az utolsó napom ezen a Földön” – mondta állítólag Cocteau. Pár óra múlva már ő sem élt.

(2017. december 8.)