Jászai Mari emlékházánál

Mindkét helyen jelenvolt a Nemzeti Színház. Tiszteletünk jeléül megkoszorúztuk Blaha Lujza síremlékét és Ászárra is ellátogattunk, csatlakozva a Jászai Mari születésnapját üneplőkhöz. A takaros falusi porta fontos emlékhely, és kedves kirándulási célpotja a színházat szerető embereknek. Idén Trill Zsolt - Jászai-díjas művészünk - vezette csapatunkat, és hagyta ott aláírását a Jászai-díjasok falán. Más színházakból is érkeztek kollégák, mindannyiunkat szerető és az emlékhelyről lelkiismeretesen gondoskodó ászáriak üdvözöltek, élükön Pekár Zsolttal a település polgármesterével. Ebben az évben az ő beszédét adjuk közre honlapunkon, illusztrálva az ünnepségen készült fotókkal.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat az együtt emlékezésre, az együtt ünneplésre. Köszöntöm Önöket itt, Ászáron a Jászai Mari Emlékház előtt. Megtisztelő számunkra, hogy megyei, járási vezetők, Jászai Mari-díjas színészek is együtt ünnepelnek velünk. Engedtessék meg nekem a mai napon, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem a színházak: a Nemzeti Színház, a Jászai Mari Színház, a Vörösmarty Színház képviseletében megjelent Jászai Mari-díjas művészeket és küldöttségeket. Három színház. Székesfehérvár, ahol Jászai beállt színésznek, Tatabánya, ahol a művésznő nevét viseli a színház, a Nemzeti Színház annak a színháznak az utódintézménye, ahol Jászai Mari élt, aminek a nagyasszonya volt. A szónak valódi, de átvitt értelmében is élt.

Élt, átélt, beleélt, megélt. Élt a színpadon, átélt helyzeteket, beleélte magát a szerepekbe, megélt sikereket. Élt-halt a művészetért. És most, ezen a megemlékezésen: tovább él. Tovább él itt Ászáron, de tovább él a Nemzeti Színház, a Jászai Mari Színház, és minden magyar színház falai között is, mert, mint ahogy mi is, Ők is nagyon fontosnak tartják nagy szülöttük, a páratlan tehetségű tragika éltetését. Megköszönöm a színházak vezetőségének, tagjainak, hogy évek óta a hívásomra ezen a napon eljönnek ide hozzánk, hogy együtt helyezhessük el a megemlékezés koszorúit.

„Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét, és kövesd a fejlődését.” Az arisztotelészi gondolat értelmében Jászai Mari életének kezdetét itt Ászáron lehetett volna megfigyelni, vagy így utólag megfigyelési következtetéseket levonni.

Ezt a kezdetet, amiről még akkor senki sem gondolta volna, hogy 170 év távlatából is ünneplik ezt a nagyszerű születést, legalábbis nekünk, ászáriaknak, nagyszerűt. Hétköznapi szavakkal, de minden éven elmondom, mert el kell, hogy mondjam (még akkor is, ha már mindenki tudja), hogy hogyan kezdődött a születés misztériumával, ezen az ászári, paraszti portán a valaha élt egyik legnagyobb tragika élete.

170 éve, 1850. február 24-én, ebben a házban született Jászai Mari.

Ebben az egyszerű, nádfedeles, ámbár abban az időben valószínűleg zsuppfedeles, a korszak „típusterves” kis paraszti házában, az Eszterházy birtokon, a ma is álló, Fellner Jakab tervei alapján épített sörház szomszédságában. A napokban láttam egy régi térképet, amelyen ebben az utcában csak ez a ház és a Sörház volt feltüntetve. Itt volt a kezdet. Innét indult útjára, hogy egy viszontagságos életkezdettel eljusson, majd otthonra leljen, egy méreteiben, stílusában teljesen más kinézetű épületben: a Nemzeti Színházban, ahol évtizedeken keresztül a színház nagyasszonya volt. Ez a nagyasszony itt született, és még csak nem is olyan néven, mint ahogyan ismerté vált, mert születéskori neve: Krippel Mária, a születési anyakönyv szerint Kripl Maria Anna.

Apja, Krippel József német iparosok leszármazottja, ügyes kezű, munkaszerető mesterember, az Esterházy birtok uradalmi ácsa. Édesanyja, Keszey Julianna nemesi származású, nagyra törő, férfilelkű, kevély teremtés, aki faluszerte híres volt szépségéről. „A színpadon az apám vagyok, az életben az anyám” – vallotta később Jászai Mari.

A család néhány évig jólétben élt Ászáron. Az uradalmi ács cselédei segítségével gazdálkodott, állatokat is tartottak. Feleségének az öt gyerek (négy fiú és egy lány ) bőven adott munkát. Amikor a nagyobb fiúk iskolás korba értek, a becsvágyó Keszey Julianna rábeszélte férjét, hogy költözzenek Győrbe, bízva az ottani jobb megélhetésben. Gyermekeikből mindenképpen tanult embereket akartak nevelni. 1853-ban el is hagyták Ászárt. Ők elhagyták Ászárt, de akkor még senki sem sejthette, hogy Ászár, - ezt, az akkor 3 éves kisleányt - még 170 év távlatából sem felejti el, sohasem hagyja el.

170 éve, 1850-ben. Az idei évben először azt kell mondanom, hogy Ászárnak már nincs olyan lakosa, aki elviekben személyesen is találkozhatott volna a nagy művésznővel. Tavaly még volt, idén már nincs 1926 előtt született ászári. Ezzel csak a születés időpontjának időben vett távolságát szeretném szemléltetni. A távolságot, amelynek egyre növekvő nagysága ellenére, mi Ászáriak, az évről évre ismétlődő megemlékezésünkkel közelivé hozzunk. Nem hagyjuk, mert nem is hagyhatjuk kialudni, táplálnunk kell azt a tüzet, amely a 170 évvel ezelőtti születéssel kezdődött el.

2017-ben, a képviselő-testület úgy döntött, hogy az ászári születésű Prof. Dr. Orbán Miklósnak díszpolgári címet adományoz. Felkerestem a professzor urat, aki nekem szegezte a kérdést, hogy mit tett Ő Ászárnak ezért a díjért? Nem számítottam erre a kérdésre, hiszen értesítő levelem mellé elküldtem neki az önkormányzati döntéshez benyújtott, több oldalas indoklást is. Mit tett Ő ezért a díjért? Hirtelen azt találtam válaszolni, hogy csak annyit, hogy Ászáron született és nevelkedett. Nekünk ennyi elég.

Amennyiben Ászáron is maradt volna, és ott tevékenyen élte volna az életét, akkor most nem kapna díszpolgári címet, mert nem lett volna nemzetközi hírű kémikus, akadémikus. Jászai Marinak is hasonlókat tudnék mondani. Ászáron nem tudta volna mesteri szintre emelni a színjátszó művészetét, nagy valószínűséggel abban az időben, még csak kipróbálni sem tudta volna. Nem ünnepelnénk most itt, valószínűleg az emlékház, amelynek falán már 1922 óta tábla hirdeti, hogy itt született Jászai Mari, nos, ez a ház sem állna már itt. Azonban most az ászári büszkeségek táblájának a csúcsán ott áll és remélhetőleg még sokáig ott fog állni Jászai Mari. Ott áll, mert ahogy Goethe írta „ Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem” Jászai Mari olyan jelleme volt a magyar színjátszásnak és olyan szellemiséget képviselt és hagyott ránk művészetével és írásaival, amellyel örökre ottmarad a legelőkelőbbek között.

Apáthi Imre, Jánoky Sándor, Lengyel Erzsi, Mányai Lajos, Pagonyi János, Rajczy Lajos, Szabó Sándor, Szemethy Endre, Szőllősy Irén és Ungvári László. Vajon kik ők? Ők kapták először az 1953-ban alapított Jászai Mari-díjat. Az évenként hozzánk látogató Jászai Mari-díjas művészektől mindig megkérdezem, hogy szerintük, ha nem Jászai Mariról, hanem mondjuk a nemzet csalogányáról, Blaha Lujzáról - aki szintén 1850-ben született és szintén 1926-ban halt meg, és aki szintén 1901-ben Jászai Marival együtt elsőként lett a Nemzeti Színház örökös tagja - nevezik el a díjat, akkor is ismernénk-e Jászai Marit, vagy csak egy tér, utca, esetleg színház viselné a nevét? Sokféle megközelítésű választ kaptam már, de mindenki egyértelműen azt mondta, hogy igen. És ebben az igenben nagyon sok minden benne van, például az is, hogy honnan hová jutott el, de még az is, hogy hol született.

A születés pillanatában minden jövő. A halál pillanatában minden múlt. De közben? Mi van közben? Tudjuk nagyon jól, hogy Jászai Mari mit csinált a kettő között: játszott, színjátszott, de úgy, hogy a mai napig emlékezünk rá.

Jászai Mari Ászáron született és mindösszesen 3 évig lakott itt, de szülőfaluja a mai napig büszke erre az egyszerű tényre, büszkén mondjuk a nagy művésznőt a „Mi Marinknak”. Volt egy csodája a magyar női színjátszásnak, aki a mai napig követhető nyomott hagyott a magyar színháztörténetben. Ami napjainkban újra nagyon fontos, hogy nem csak színészként, hanem a hazáját, nemzetét szerető emberként is példaképül szolgálhat a jövő nemzedéke számára, az ászáriak számára. Minden évben ezzel a mondattal zárom gondolataimat, hogy mi, ászáriak büszkék vagyunk Jászai Marira, büszkék vagyunk erre a csodára, mert ez a csoda itt született. Itt, ebben a nádfedeles házban, itt, Ászáron.

(2020. február 24.)