Vissza a hírekhez
Sárga liliom
TARJÁN TAMÁS
A teljes kritika: Népszava, szept. 20.
Hibátlan térkezelés, biztos tömegmozgatás, feszült atmoszféra: ha valaki kimegy, az ki van menve, ha valaki bejön, az be van jőve. Khell Zsolt kávéház- és kórházdíszletében az első és a harmadik felvonás alkohollucskos tere dialogizál, a második felvonás vérmaszatoló helyszínével, az állatias vaktában lövöldözés az abszurd bohóctréfaként lezajló műtéttel. Az összes színész a helyén, mindenkit sorolni illene, mert falsot nem fog senki. Schell Judit primadonnája kikényszerített vetkőzőszámának riadt, szoborszerű megmerevedésével, Blaskó Péter a reformkori fizimiska lejáratásával, Hollósi Frigyes a zsidó kocsmáros erős, de pénzre mégis hamvadó öntudatával, Gazsó György a nyakas főhősből ütődött és kispolgári orvossá operált botcsinálta lázadó téblábolásával tűnik ki.
A nyikhaj nagyherceg - Hevér Gábor - és a lelkét felgyullasztó gyámleány, Judit - Bognár Anna - mögéje szorul a kevésbé fontos, ám domináns karaktereknek: Kaszás Attila démoni főhadnagyának, Kulka János pipogya ügyvédjének, Felhőfi Kiss László bolhapattogású Csihásának. Sinkó László (Rád János) a felesége koporsóját egyszer-egyszer megkoppintva morzézza el egy rémes házasság poklát. (Az sem biztos, hogy a meggyfaládában az asszonya fekszik.
A temetési koncessziót hirtelen elnyert Bokor a kávéházban nagy buzgalommal helyezte el a negyvennél több áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség halottainak koporsóit, a nevek felpingálására azonban nem futott idejéből. Majd legközelebb. A cimbalom művésze, Karcsi cigány ugyanis - hogy ne billegjen hangszerének lába - mindig kiszedi a sorompóból az anyát. Nincs annál jobb támaszték. Előbb ketten, később negyvenhárman, s épp most ki tudja, hányan vesznek oda.)
M.G.P.
KOLTAI TAMÁSA teljes írás az Élet ÉS Irodalomban /48. évf. 39. szám/
A Mohácsi János-jelenség két évtizede kezdődött. 1985. június 10-én, miközben a fél évvel azelőtt bemutatott Katona-kiforgatását néztem a kaposvári stúdióban (Bánk bán avagy Hogyan vagy partizán) még csak sejtettem a pillanat súlyát. Négy és fél év múlva a Schiller után szabadon készült Ármány és szerelem láttán már nem maradt kétségem. Az volt Mohácsi első nagyszínpadi rendezése, előtte nem sokkal Shakespeare-t, a Tévedések vígjátékát trancsírozta kortársivá a stúdióban. A Schiller-parafrázist egy héttel a premier után Romániában lekopírozta a forradalomnak nevezett cirkuszi mészárszék és blődliváltás. Rögvest meg is írtam L. F. S. című kritikámban, melyben az F. S. Friedrich Schillert rövidítette. Úgy ítéltem meg, Mohácsi a valóságot ábrázolja, "annak is a borzalmasan röhejes, vériszamos, grand guignolos, rémálomszerű változatát, amelyet az utóbbi évtizedekben módunkban volt megtapasztalni. Azt a jogállam-nélküliséget, azt a sehol sincs és bárhol van diktatúrát, amelyben egy állampolgárokat kedve szerint letartóztatható, hatalmát családi-házassági kapcsolatokkal erősítő miniszter és egy bűnbánóan magába szálló kegyencnő története nem az F. S. elképzelte fennkölt, tragikus katarzissal végződik, hanem lincseléssel, lövöldözéssel és a nemzeti vagyon bőröndben való menekítési kísérletével".
M.G.P.
KOLTAI TAMÁS
(2004. október 30.)