Vissza a hírekhez
Háy János: A Senák
Ahogy láttam, sikerült elvarázsolnod a színészeket. Te is jól érezted magad?Kettős dolog ez. Az ember baromira szorong, amikor profi előadók előtt előadóként ő maga lép fel, ráadásul én nem vagyok egy extrovertált típus, eleve van bennem szorongás. De az meg marha jó, amikor végül örülnek, és én azt éreztem, hogy örülnek és szeretik a szöveget. És az sem csekélység, ez egy privát dolog, nincs művészileg semmi értékelhető benne, de azért mégis csak jó az embernek, hogyha azt érzed, téged is megszeretnek. És én most úgy éreztem. Nyitottan bizalommal fordultak felém.
Igen, ilyen volt a hangulat, valóban. De még ronthatsz a helyzeteden, persze javíthatsz is Itt leszel a próbákon, mint a szöveg átírója, vagy éppen, mint az átírási kísérleteket megakadályozó szerző?A szöveg nyilván minimálisan alakulni fog, mert ha kiderül, hogy egy színész egy mondatfordulatot egyszerűen képtelen jól artikulálva előadni, akkor nyilván - az ember megváltoztatja azt. De csak ennyi. Átírni nem akarom a darabot, nincs is rá szükség. Duró Győzővel, amit szükséges volt, pontosítottunk, igazítottunk a szövegen, szerintem ez most rendben van.
A darab környezetét a téeszesítés adja. Honnan van neked rálátásod erre a történetre? Tudom, vidéken születtél, de nagyon fiatal vagy.Pontosan akkor születtem, mint amikor a darab története kezdődik. Hozzá kell tennem, hogy nem volt célom történelmi darab írása. Ilyen szempontból sem a történet, sem annak szocioháttere nem érdekelt. Az érdekelt, hogy meg tudnak-e mozdulni az anyagban igazi jellemek, igazi sorsok. Amikor kitaláltam, hogy megírom ezt a témát, néhány barátomnál csekkoltam, mit szólnak hozzá: mindenki azt mondta, hogy ez csont hülyeség, a mai kornak semmi köze nincs ehhez az egészhez. Én pedig arra gondoltam, miután van némi kapcsolódásom ehhez a dologhoz, nyilvánvaló, hogy ezt a témát én tudom megírni. Valószínű, hogy egy utánam következő (fiatalabb) író már nem tudja megírni, egy korban előttem járó írónak meg túlságosan erős a kötöttsége a valósághoz, és a témának mindenképpen a történelmi tragédiáját domborítaná ki. Úgy éreztem, hogy én tudom ezt a történetet, ismerem ezt a témát, de úgy, mint emberi sorsok összességét, és nem úgy, mint történelmi sorscsapást.
Ha jól figyeltem, a szöveg azért ennél jobban kötődik mindahhoz, ami annakidején megtörtént országszerte szerintem, nem lehet teljesen elvonatkoztatni a történelemtől.Nem kell elvonatkoztatni. De minden mű a történeti háttere arra szolgál, hogy általa lehessen beszélni a világról. Eszköz ahhoz, hogy egy nyelvet, egy gondolkodásmódot, egy világot meg lehessen nyitni. Azt gondolom, hogy ezt az eszköz-hátteret mindenki megérti, a szükséges szinten mindenki ismeri. Azon belül viszont tényleg a személyes élményszerűség a fontos. Nem az ország, hanem a darabban szereplők sorsa érdekes. Van hat-nyolc sors, amelyekben mindenki fellelheti önmagát.
Első hallásra nekem a darab arról szól, hogy az emberek, hogyan viselkednek a fősodorhoz képest.Hát, nem tudom Engem az érdekelt, hogy egy férfi, akinek volt egy elképzelése a sorsáról, az életéről, belép a TSZ-be, és meg kell változtatnia az elképzelését. Holott, ő abban volt biztos, hogy erre soha nem kerül sor. Az érdekelt, hogyan bukik el valaki a saját sorsában, és kényszerül más sorsot megélni. Ez a férfi a fősodorhoz tartozik. A többség, ugye, belépett. Persze, ez a belépés mindenfajta belépést akar szimbolizálni. Minden olyan helyzetet, amikor az ember döntéskényszerbe kerül, és olyan döntéseket kénytelen meghozni, amelyeket nem szeretne fölvállalni. És van még egy fontos dolog. Minden eddigi darabomnak van egy bölcseleti háttere. Ebben a darabban erőteljesen vizsgáltam a fejlődés problémáját. Én nem vagyok híve a fejlődésnek. A darabban is kérdőjeleket állítok a fejlődéssel, a sokakat eltöltő új világ mámorával, az úgynevezett modern civilizáció adományaival kapcsolatban. Kép és szöveg: Eöri Szabó Zsolt
(2004. március 18.)