Szent szörnyetegek

„Fele homályban, fele fényben: ilyenek a bolygók. A fél világ pihen, a fél világ munkálkodik. De a szendergő feléből titokzatos erő sugárzik.” (Jean Cocteau)

Ha lehet azt mondani, hogy léteznek olyan művészek, akik az egyes művészeti ágak által behatárolhatatlanok, akkor a francia Jean Cocteau mindenképpen ilyen volt. Magának a művészeti kifejezésnek volt ő az egyik legfontosabb meghatározója abban a szellemiségében mérhetetlenül gazdag korban, amit a huszadik század első négy évtizede jelentett. Író, költő, színész, festő, filmrendező, játékos kedvű és bohém polihisztor, akit a különlegességre fogékony lélek jellemzett leginkább.

A szent szörnyetegek című darabot Cocteau a második világháború nyomasztó légkörében írta, a magyarországi ősbemutató a Nemzeti Színház Kamaraszínházában történt, 1945. október 4-én. A rendező Ráday Imre volt, Esther szerepében Bajor Gizit láthatta a közönség. Azóta ezt a finoman rajzolt lélektani drámát már jó néhányszor láthatta a közönség, az ország különböző színházaiban.

Már a cím is utal valami furcsa kettősségre: a színészek hétköznapi létezésére, ugyanakkor végtelenül összetett érzelmi életére. Vagyis, a színházi miliő kitárja kapuit, és megmutatja, mi is rejlik a háttérben, illetve a művészek tudatalattijában.

Szerelem, gyűlölet, ambíció, féltékenység - ősidők óta ezek az archetipikus érzelmek mozgatják az emberi kapcsolatokat, így a francia író történetét is, ami azért nem csupán egy szerelmi háromszögről szól, mert a szereplők között lebegő művészi világ elemeli azt valami „szent magasságba”. Ami a finom, árnyalt lélekrajzon túl különösen érdekessé teszi ezt az alapfokon olyannyira ismerős történetet – nagyszülő korba ért középkorú házaspár, fiatal, becsvágyó szerető – az az, hogy a megcsalás, szerelem, féltékenység megszokott körtánca ezúttal a színpad reflektorfényben fürdő világának árnyékában, a kulisszák mögött játszódik.

Esther, a bulvárszínház megbecsült, köztiszteletnek örvendő sztárja, felvértezve művészete, de főként embersége összes erényével, késhegyig menő, ugyanakkor színpompás és bölcs cocteau-i szellemességgel átitatott harcot vív férje visszahódításáért a mindenre elszánt, szemtelenül ifjú Liane-nal, akinél nem tudni, mennyit nyom a latba a tiszta érzelem, és mennyit a híres színész által pályára állítható siker reménye.