Hagyományból tervezett jövő – a mesterséges intelligencia segítségével
A Nemzeti Színház függönyének egyik mintája kakukktojás. Nem egy konkrét magyar tájegységhez kötődik, mint az életfamotívum többi „lombja”, hanem a mesterséges intelligencia bevonásával egy jövőbeli – képzeletbeli – díszítés. A függönyt tervező iparművésznek, Kustán Melindának ebben az innovatív elképzelésben az ELTE Informatikai Karának két kutatója, Gulyás László egyetemi docens és Gyöngyösi Natabara Máté doktorandusz hallgató volt a segítségére.
"Az egyes tájegységeken belül 30-50 évente változik, módosul a díszítés. Ezt az evolúciós folyamatot alapul véve arra gondoltam, hogy a mesterséges intelligencia egy száz évvel későbbi állapotot is képes lehet előrevetíteni" – magyarázza Kustán Melinda.
"2020-ban kezdtünk el ezen gondolkozni, mert a járvány szülte kényszerhelyzetben sem akartam teljesen leállni a kreatív munkával. A megátalkodott ötletemet még akkor osztottam meg az ELTE két remek MI-kutatójával, amikor a ChatGPT nem volt elérhető a felhasználók számára. Irgalmatlan mennyiségű mintát tápláltunk bele egy digitális adatbázisba, és gyakorlatilag megtanítottuk a mesterséges intelligenciát arra, hogyan fejlődtek a néprajzi motívumaink. Abban bíztunk, hogy a rendkívül gazdag mintakincset az emberi agy számára felfoghatatlan számítási kapacitásával a mesterséges intelligenciának sikerül majd úgy feldolgoznia, hogy képes lesz elkészíteni egy jövőbeli díszítést. Három évig folyamatos kudarcokban volt részünk, és számtalan izgalmas felismerés és módszertani belátás után arra jutottunk, hogy csak akkor lesz eredménye a kísérletünknek, ha a döntési pontokon én határozom meg, milyen irányba menjen tovább a motívum kialakítása. Érdekes érzés volt megtapasztalni, hogy az MI önmagában képtelen végrehajtani egy ilyen feladatot. Azaz a végeredmény nem a mesterséges intelligencia kizárólagos számításainak eredménye, hanem az emberi kreativitás – vagyis az én tervezői tapasztalatom és döntéseim – és a mesterséges intelligencia összjátékának gyümölcse."
Lukácsy György
(2026. január 16.)