Ünnepi gálával zárult a torontói III. Törőcsik Mari Filmfesztivál – a Nemzeti Színház két művésze rangos díjat nyert
A fesztivál fináléja a díjátadó ceremónia volt, ahol több kategóriában adták át a filmes elismeréseket. Az életműdíjat idén Bodrogi Gyulának ítélte oda a zsűri, melyben Bordán Lili színművésznő, Lukácsy György rendező- forgatókönyvíró, valamint a fesztivál alapítója, Bánfalvi Laura foglaltak helyet. A legjobb színésznő idén Törőcsik Franciska, a legjobb színész Blaskó Péter lett. A legjobb film díját a Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotás nyerte el, a közönségfilm díjat pedig Robert Lantos, Barney’s Version című filmje érdemelte ki a nézők szavazatai alapján.
Az est fellépőművésze Polyák Lilla volt, aki Demjén Ferenc: Jöjj vissza vándor és Adele: Skyfall című dalát énekelte.
A szervezők hangsúlyozták: céljuk, hogy a Törőcsik Mari nevét viselő fesztivál a következő években még inkább a torontói filmvilág egyik meghatározó találkozóhelyévé váljon. Az idei fesztivál sikere azt mutatja, hogy a közönség igényli és értékeli azokat az alkotásokat, amelyek egyszerre őrzik a magyar film hagyományait és nyitnak a világ felé.
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, valamint a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja egy videóüzenetben emlékezett Törőcsik Marira, valamint fejezte ki háláját az Életműdíjjal kapcsolatban.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészünk, Blaskó Péter pedig ebben a videóüzenetben fejezte ki boldogságát a Legjobb színész-díj kapcsán, valamint pályatársáról, kollégájáról, Törőcsik Mariról beszélt!
Szívből gratulálunk minden díjazottnak!
(2025. október 01.)