„A mai idők egyik választásának éjszakáján a „Krónikás” átlép az idő kapuján, és visszamegy egy régi korba, egy lovagvárba, hátha akkor jobb volt az élet. Az előadás az ő úti beszámolója dalokban és versekben. Az jutott szembe, hogy megírom a Vadászat című album Fattyújának történetét, aki nem tudja, ki az apja, „talán lehetett egy ifjú herceg, kinek az anyám csak egyszer kellett…” (Földes László HOBO)
Pénteken nagy sikerrel mutattuk be Földes László HOBO legújabb darabját, a Medvevárát, amely a Kossuth-díjas művész közelgő 80 éves születésnapja alkalmából született. Felcsendültek az új dalok (Kupeckuplé, Tündérek tánca, Mit hagyok Rád?, Tömlöc, Csúnya lány balladája), amelyek egy régi évszázadokkal ezelőtti lovagvárba repítettek vissza – marionett figurákkal, árnyjátékkal, cirkuszi elemekkel, látványos koreográfiával.
Köszönöm hogy vagy! - mondta Vidnyánszky Attila vezérigazgató a premier után, majd gratulált az előadás alkotóinak és közreműködőinek.
„Minden amit csinálok életre-halálra megy. Ebben a színházban a 12. évadomat töltöm, óriási dolognak tartom, hogy Vidnyánszky Attilával a 18. közös produkciónkhoz érkeztünk”- fogalmazott Földes László HOBO a bemutató után. Az előadást Molnár Kristóf e.h. vitte színre. „Fontos, hogy kialakult egy ilyen komoly mester-tanítvány viszonyom Vidnyánszky Attilával, Hobó-val pedig egy őszinte barátság. Hálás vagyok azért, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatója ennyire bízik Bennem. Legbüszkébb arra vagyok, ha bárhol találkoznak ezek az emberek, pár perc alatt újra csapattá válunk, s a következő megjelenésünk az Aréna-koncerten lesz. Boldog Hobo 80-at mindenkinek!”
(2025. január 26.)