Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Fedák Sári – 145!

2002 óta, október 24-én ünnepeljük meg a Magyar Operett Napját. Ehhez kapcsolódva emlékezünk a 145 éve született Fedák Sárira!

 

Teljes nevén: Fedák Sarolta Klára Mária. Beregszászon született, 1879. szeptember 27-én és Budapesten hunyt el, 1955. május 5-én. Magyar színművésznő, énekesnő, primadonna. Molnár Ferenc író második felesége.

Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar előadóművész. Tehetsége miatt neve fogalommá vált a magyar színjátszásban.

 

 

Rákosi Szidi színésziskolájának elvégzése után, 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját, aminek során számos magyar és külföldi színházban fellépett. Többek között szerepelt a Népszínházban, a Vígszínházban, a Király Színházban is. Külföldi szereplései során eljutott Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba és az Egyesült Államokba is. Humoros és jó előadó volt. A legnagyobb operett-primadonna volt, pedig nem volt jó hangja. Sikerei ellenére rendkívül kritikus volt magával szemben, de a másoktól eredő kritikát nem szerette.

2015. október 28-án mutatta be a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában a róla készült előadást, FEDÁK címmel, Szűcs Nelli előadásában. Az előadást töretlen sikerrel több, mint százszor játszotta a színházban, határon innen és határon túl.

Az előadás azzal a céllal jön létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült. Fedák Sári megérdemli, hogy végre hozzá méltóan emlékezzünk meg róla!”

 (Dávid Zsuzsa, rendező)

Fedák Sári népszerű primadonna volt, rajongott érte a közönség, direkt neki írtak darabokat a szerzők. Sütkérezhetett volna a sikerben, élvezhette volna a rajongók szeretetét, ülhetett volna a babérjain, de ő képes volt váltani, újrakezdeni. Drámai színészként is állta a sarat. Olyan nagy művészekkel emlegették együtt, mint Varsányi Irén, Márkus Emília, Jászai Mari.”(…)

(Szűcs Nelli)

(2024. október 24.)