Hívő ember és vágtató pogány - Berettyán Nándor rendező

Első uralkodónk utolsó napjának drámája tárul a szemünk elé Sík Sándor István király című művében. Berettyán Nándor rendező szerint az utódlás feszítő dilemmája csodálatos döntésre sarkallta Szent Istvánt.  Következő, március másodikai bemutatónkról beszélget Berettyán Nándorral Lukácsy György.​

Sík Sándor piarista szerzetes, költő. Esztétikája több egyetemen tankönyv, de nem elsősorban drámaíróként ismerjük. Hogyan talált rá az István királyra?

– Hogy őszinte legyek, nem magamtól bukkantam rá. A múlt év elején a Nemzeti Színházban elkezdődött az új, idei évad előkészítése, és Vidnyánszky Attila jelezte, hogy szeretné, ha rendeznék valamit. Ajánlottam több anyagot, de egy alkalommal említette, hogy itt van egy darab, Sík Sándor írta, István királyról szól, szerinte nagyszerű szöveg, olvassam el, hátha megtetszik. Aznap este el is olvastam, és rögtön óriási hatást gyakorolt rám. Másnap már jeleztem is, hogy nagyon szívesen megrendezném.

A hasonló című rockopera központi dilemmája – a magyarság találkozása az új vallással, vagyis a kereszténységgel – átütő siker lett. A műfajon kívül miben tér el Sík Sándor megközelítése Szent Istvánhoz a Szörényi–Bródy–Boldizsár jegyezte 1983-ban bemutatott előadástól?

– Van egy alapvető különbség. A rockopera esetében István uralkodásának a kezdeti időszakában járunk. Akkor, amikor még előtte áll valaminek, az életműnek. Sík Sándor darabjában ez éppen fordítva van. István utolsó napját követjük végig, amikor már túl van az életen, és egyetlen kérdés maradt hátra: ki kövesse őt a trónon? A pogány, de Árpád-vér Vazul, vagy a keresztény, de idegen Orseolo Péter. A két világ – pogány és keresztény – ütközése, konfliktusai, összehangolásának lehetősége tehát itt is nagyon hangsúlyosan jelen van. István nagy dilemmája: a keresztény és a magyar lehet-e egy, vagy pedig az egyiknek el kell pusztulnia?

Ez a dráma első királyunk utolsó napjairól szól, amikor a Nagyboldogasszony ünnepére készül az ország – azaz István eddigre megnyerte harcát a régi vallás híveivel. Miért izgalmas ez a pillanat?

– Ezer év távlatából azért, mert meghatározott mindent, ami utána következett. István sem magában, sem a környezetében nem tudja feloldani a két világ konfliktusát. Minden harcot megnyert az életében, sikeres volt hadvezérként, politikusként, államalapítóként, egyházszervezőként, most azonban a lelkeket kellene megnyernie. De ez lehetetlen. Nincs olyan utód, aki az ő életművét törés nélkül tovább tudná vinni, akit mind a keresztények, mind a pogányok elfogadnának, és szinte már vallásosan tisztelnének, ahogyan őt. Ezért hozza meg azt a páratlan és csodálatos döntést, hogy az országot Szűz Máriának-Boldogasszonynak ajánlja fel. A magyar nép sorsának irányítását az égbe teszi, és fordítva, az égit lehozza a földre. Arról már nem is beszélve, hogy mai szóval élve olyan polarizált volt a társadalom akkor is, ami jócskán ad okot mai áthallásokra.

„Vazul meg azt veti szememre, hogy a keresztény ölte meg bennem a magyart. Ti nem értitek, hogy ez a kettő nem kettő, hanem egy. De eggyé kell lennie, mert meghalunk, ha eggyé nem lesz” – szinte magyarázkodásnak hatnak István szavai. Milyen személyiségként mutatja be Sík Sándor a királyt?

– Imre herceg hét éve halt meg. Azóta áll fent ez a bizonytalanság az ország jövőjét illetően, és István maga is elmondja, hogy fia halála óta nem tudott gondolkodni, cselekedni. De most érzi, hogy közel a vég, Isten jelt adott neki, hogy hamarosan ,,számon kérik a pásztort”, ezért erőt vesz magán, és fellobban benne az a tűz, ami ezt az óriási teljesítményt, életművet éltette.

A római katolikus vallás, vagyis a nyugati kereszténység felvételét sokan taktikai, politikai tettnek tartják. Mit állít erről Sík drámája?

– Szerintem itt a politikai és a személyes oldalt nem lehet ketté választani. Sík Sándor sem teszi. Ezt a folyamatot még Géza kezdte, akiről tudjuk, Sík is tudja, hogy sokkal inkább megfontolásból és érdekből húzott a keresztény világ felé, mint valódi hitből. Istvánnál is felmerülnek politikai, reálpolitikai megfontolások is, de azért ő valóban és teljes szívvel hívő keresztény. Ebben egyébként valószínűleg nagyon nagy szerepe volt a feleségének, Gizellának, aki fölnyitotta István lelkét a kereszténység felé. Ez a házasság is egy „lepapírozott”, tervezett házasság volt, mégis igazi, hűséges szerelem lett belőle. Egyébként pedig csak el kell olvasni István Intelmeit. Abból olyan mélységes hit sugárzik, ami szerintem félremagyarázhatatlan.

Az egyik próbán Balogh Eszter képzőművész bemutatta a társulatnak Szent István palástjának általa készített mását – amit a Gobbi Hilda Színpad előterében az előadásra érkező nézők is láthatnak majd. Mit kaptak a színészek ettől az alkalomtól?

– Csodálatos volt. A magam nevében tudok elsősorban beszélni, de úgy érzem, hogy sokak így éreztek, hogy megrendítő. Egyfelől már csak a művészi színvonala az alkotásnak, és az a végtelennek tűnő munka, amit Balogh Eszter ráfordított. Másfelől pedig azt éreztem, hogy ezer éve sűrűsödik össze egy tárgyban, és szinte misztikus módon megidézi egy ember, István király szellemét. Annak az embernek, aki nélkül semmi sem lett volna ugyanaz. Sőt, talán semmi sem lett volna.

Lukácsy György

(2024. február 07.)