Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

„TUDOM-E ÚGY, AHOGYAN CSAK ÉN TUDHATOM”

Győrbe érkezett a Törőcsik Marira emlékező kiállításunk

2021 tavaszán távozott közülünk Törőcsik Mari. A Nemzeti Színház, ahol negyven esztendőt játszott – itt kezdte és itt is fejezte be a pályáját –, 2021 őszén nagyszabású fotókiállítást rendezett a kivételes életmű nemzetis alakításaiból. A tárlat útra kelt, és Kaposvár, Szolnok, az Ördögkatlan, Debrecen után után most a Győri Nemzeti Színházban látható. Reményeink szerint tovább folytatódik az útja, és az évad során más városok, színházak is jelentkeznek, hogy bemutathassák a kivételes fotóválogatást. 

 

 

A válogatás Október 6-tól látható a Csillárszinten.

„Én a Nemzeti Színházba léptem be főiskolásként, és onnan fogok meghalni” – nyilatkozta Törőcsik Mari, aki 1958 és 1979, majd 2002 és 2021 között, haláláig a Nemzeti Színház művésze volt. Büszkén emlegette, hogy a 2002-ben megnyíló új Nemzeti társulatába elsőként őt szerződtette Schwajda György igazgató. A Nemzeti Színház mellett rövid ideig volt győri, a szolnoki színház tagja, a pesti Művész Színháznak nemcsak színésze, hanem kis ideig az igazgatója is volt.
A színpadtól a sosem búcsúzott el. Utoljára 2016 elején lépett fel, az idős Galilei szerepét játszotta Bertolt Brecht drámájában a Nemzetiben.
„Szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém. Most már, hatvan év színpad után talán hét-nyolc is. Amikor a véletlen, a csillagok állása, a jóisten tudja, mi által elrepül az előadás. Mindig mindent meg kell tenni, hogy ez megtörténjen, de nincs rá garancia, hogy ez az ember életében akár egyetlenegyszer is összejön. Ritka kincs… Nem azt kérdezem, tudom-e úgy, mint más, még további ezer jó színész. Én azt kérdezem, tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom. Tudom-e úgy, hogy ezért érdemes még engem választani, csakis engem. Itt kell a bátorság, sokszor vakmerőség, és itt kell az önkontroll is…” – Olvasható Bérczes László Beszélgetőkönyvében.


A hatvan színpadi évből a Nemzetiben töltött negyven esztendő legjelentősebb előadásait idézik fotók – mások mellett Keleti Éva, Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt képei. A fotók az MTI, illetve a OSZMI archívimából származnak.


A képek mellett idézetek is olvashatók, amelyek elhelyezik az egyes alakításokat az életműben: mit gondolt róluk maga Törőcsik Mari, mit írtak róla a kritikusok, mit mondtak róla pályatársak, rendezők. Törőcsik Mari mondataiból világosan kiderül: saját magát, a pályáját, a sikereit és a kudarcait is kellő (ön)kritikával kezelte, munkájára alázattal tekintett, és a színészetet szenvedéllyel művelte.
A teljes, hatvan képből álló kiállítás a Nemzeti Színházban volt látható. A válogatott anyag Kaposvár, Szolnok, az Ördögkatlan, Debrecen után érkezik Győrbe, ahol 1979-ben és 1980-ban volt a társulat tagja, rövid ideig a művészeti vezetője is.

A Nemzeti Színház kiállítása
A kiállítás kurátora: Kornya István // munkatársa: Eöri Szabó Zsolt
Nyomdai munkák: Pigmenta Art Print Lab // Grafikai tervezés: Leon Creativon – Palásti Kovács András
Együttműködő partnerek: az MTVA fotóarchívuma // Országos Színháztörténti Múzeum és Intézet

(2023. október 05.)